Partnerségek kialakításán dolgoznak: Hátrányos helyzetű fiatalok a munkaerőpiacon

HN-információ
Az előkészítő folyamatok után a gyakorlatban is elkezdődött a gyulafehérvári Caritas Iránytű a munka világába elnevezésű projektje. A szervezet mentorai a korai iskolaelhagyás csökkentését, a fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedését és a külföldre való elvándorlás visszaszorítását célozzák meg a projekt által Maros és Hargita megye településein, közöttük Gyergyóditróban és Gyergyószentmiklóson is. Csoportos mentorálás élménypedagógiával. Fejleszthető készségek                                                     Fotó: Caritas Két iskolával kötöttünk part­nerségi szerződést a Gyergyói-medencében: a Fogarasy Mihály Műszaki Líceummal és a ditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceummal, ahol csoportos foglalkozásokon különböző kompetenciákat erősítünk. Az élménypedagógián alapuló készségfejlesztés mellett igyekszünk az iskolai erőszak és a függőségek témáját is érinteni, emellett az Osonó Színházműhellyel közösen is szerveztünk már foglalkozásokat, reméljük, hogy mihamarabb folytatni tudjuk ezeket – mondta Füzi Imola projektkoordinátor. A csoportos munka az alapja annak, hogy később egyéni mentorálásra jelentkezzenek az érintettek, sikerült elérni ebben is eredményeket: a mentorok segítségével több fiatal már sportolni, kirándulni jár szabadidejében, de olyanok is vannak, akiket meg tudtak győzni, hogy folytassák tanulmányaikat a nyolc osztály elvégzése után. A program helyi munkatársai, Szabó Zsuzsa és Garai Levente kapcsolatba léptek Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának Szociális Igazgatóságával, valamint a dévai Szent Ferenc Alapítvány által a szárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Központtal, hogy elérjék azokat a 18 év feletti fiatalokat, akik sem a tanügyi rendszerben, sem a munkaerőpiacon nincsenek jelen. Habár ez a munka legnehezebb része, kézzelfogható eredmények is vannak már, hiszen sikerült néhány fiatalt munkába állítani Gyer­gyószéken is – közölte Füzi Imola, hozzátéve, hogy a mentorok alapos felkészítésben részesítették a fiatalokat a munkavállalás előtt és még pár hónapig „fogják a kezüket”, segítenek nekik eligazodni az alkalmazással kapcsolatos kérdésekben, közreműködve a cégek humáerőforrás-menedzsmentjének munkájában is. A program munkatársai kapcsolatban vannak az Arbor Vállalkozók Szövetségével, hogy céges műhelymunkák alkalmával rávilágítsanak a munkáltatók nehézségeire, válaszokat találjanak arra, miért nem alkalmaznak a cégek hátrányos helyzetű fiatalokat és hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni. Együttműködési platformot szeretnénk létrehozni, hiszen egyik oldalon munkaerőhiány mutatkozik, a másik oldalon ott vannak a munkaképes fiatalok, akiket nem alkalmaznak a cégek – ezeket a nehézségeket kellene áthidaljuk, közösen keresve a megoldásokat – tette hozzá a projektvezető.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!