A Hargita Népe napilap a házigazdája az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesülete (European Association of Daily Newspapers in Minority and Regional Languages – MIDAS) éves közgyűlésének. A 27 tagot számláló MIDAS éves közgyűlésének helyszíne Csíkszereda, a péntek délelőtti konferenciát és az ezt követő zárt körű gyűlést a megyeháza tanácstermében tartották, később pedig a MIDAS-, illetve Otto von Habsburg-díjakat is átadják.
[x]
A Kisebbségiként Európában – Helyzetkép, kihívások, megoldások elnevezésű konferencián Slezákné Kovács Edit, a MIDAS elnöke, a pozsonyi Új Szó napilap lapigazgatója köszöntötte a résztvevőket.
‒ Ez a konferencia sokat segíthet abban, hogy mi, akik kisebbségi lapot írunk, jól eligazodjunk az élet dolgaiban. Ez rendkívül fontos, mert a kisebbségek elsősorban a saját nyelvükön írott lapokból, weboldalakról tájékozódnak. Felelősségünk hatalmas, és ahhoz, hogy ezt a felelősségvállalást teljesíteni tudjuk, nagyban hozzájárul a Hargita Népe azzal, hogy ezt a konferenciát megszervezte – mondta Slezákné Kovács Edit.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is köszöntötte a résztvevőket, majd Vincze Loránt EP-képviselő és a FUEN (Federal Union of European Nationalities) elnöke beszédében az európai kisebbségek helyzetéről adott átfogó képet, megemlítve a Minority SafePack kezdeményezést. Hajdu Gábor parlamenti képviselő a kisebbségi jogokról és azok alkalmazásáról értekezett szociális, történelmi és politikai kontextusban, majd Szücs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke a 34 éves egyesület tevékenységét mutatta be a MIDAS jelen levő tagjainak. Sarány Orsolya, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója Párhuzamos társadalmak és a média – A valóságkonstrukció diszkurzív stratégiái a székelyföldi magyar és román nyelvű nyomtatott sajtóban címmel tartott előadást, végül pedig Rácz Éva, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója a romániai magyar kisebbségi médiáról és a romániai magyar fiatal médiafogyasztók szokásairól beszélt.
A MIDAS közgyűlésén a Bihari Napló, a Nyugati Jelen, a Szabadság, az Új Szó, az Allgemeine Deutsche Zeitung, a Berria, a Der Nordschleswiger, a Dolomiten, a Flensborg Avis, a Kurier Wilenski, a Primorski Dnevnik, a Regió 7, a Serbske Nowiny, az Eurac Research és a NewsGuard sajtóorgánumok képviselői vettek részt. A MIDAS-közgyűlés részeként minden évben két jeles díjat is kiosztanak, a díjátadót a kora esti órákban tartják meg.