Barsi Balázs OFM az idei nagyböjt 5. vasárnapján a papságról elmélkedett. Idézett Robert Sarah bíboros és XVI. Benedek emeritus pápa cölibátusról írt könyvéből egy érdekes adatot. A görög ortodox egyház a papi hivatások krízisét vizsgálva rendelt egy tanulmányt, hogy kiderítse: 11 ezer ortodox papja közül miért csak háromezer házas. A szakértők kiderítették, hogy a legfőbb ok a női emancipációhoz köthető, ugyanis a felvilágosult, modern nők nehezen vagy egyáltalán nem képesek elviselni és elfogadni, hogy pap férjük igényes életét kövessék. Biztos, így nem tudják megvalósítani magukat. Mert a pap Krisztus papságából részesült, ami életre szóló elköteleződést jelent. Ezért nem úgy választja, mint egy foglalkozást, hanem válaszol Krisztus hívására. A keleti egyházban a két szentség még nagyobb feladat és életszentség a házaspár számára. Protestáns lelkésztársam mesélte, hogy az utóbbi időben náluk is megsokasodott a válások száma, mert a lelkésznék több fizetést, anyagi juttatást várnának el, és csalódnak, mert a karrier így nehezen építhető, a lelkész oldalán. Egyik netes újságunk öles hírként tálalta, videóval, milyen blamázs volt, hogy az olasz pap bekapcsolva felejtette a mikrofont közvetítés előtt, ezzel mintegy nevetségessé téve az online misét. Egy másik újság meg vezércikként fogalmazza meg a járvány tanulságát: eljött a pszichológusok ideje… Ők már biztos nem fognak ugyanabból a kanálból áldozni. De hát egyáltalán nem kell áldozni, mert a vágy-áldozás, a lelki közvetítés folyamatos. Kérdés, hogy meddig? Kenyér és táplálék nélkül az ember elhúzza három hétig is. A fényevők legalábbis ekkor kezdtek haldoklási jeleket produkálni. Víz nélkül talán csak négy nap. A járvány elhúzódhat, az elvonás tünetei pedig már jelentkeznek. Ideig-óráig agyoncsapjuk az időt, berendezkedünk a háziasított közösségi létre. Az unalom, a bezártság, a mozgás és a találkozások hiánya őrületbe kergetheti az embert, haszontalannak érzi magát, büntetésként éli meg helyzetét. Egy idő után már nem vigasztalja annak tudata sem, hogy: így könnyebb, olcsóbb. Már sorban állnak az állam előtt a turisztikai-gazdasági egységek pénzt kunyerálni. Hirtelen az élet minden területe fontossá vált. A kultúra és a szellemi élet is lélegeztetőgépen van. Koncert- és fesztiválstop sötét felhői gyülekeznek. Még a csíksomlyói búcsú is elmaradhat. Viszont milyen jól mutat az államelnök a pápa mellett a piros szőnyegen. A médiát meg nem érdeklik az igazán komoly dolgok. A lelki élet, az egyház közösségi jelenléte nem téma, csak botrányként, ha egy kis bulvárszaga van. Vajon mindent csak evilági szinteken kell értékelnünk? Mindent csak a zsebünk, a szórakozásunk, a haszonlesésünk felől érdemes megközelítenünk? Számításokat végzünk, mi lesz ezután, mire jut pénz, mire nem, de gondolkodási sablonjainkba belemérgezett bűneinktől nem kellene megszabadulnunk? Amikor a környezetünk védelmére tett komoly elhatározásokban nagy, világra szóló, globális változásra gondoltunk, nem szerepelt abban a globális megtérés? Hiszen e nélkül az egész jólét-fejlődés-lufi csak egy nagy önbecsapás. Még akkor is, ha a járványgörbét nemcsak ellaposítjuk, hanem mind kigyó­gyulunk belőle! Biztos, hogy kevesebb lesz ezután a perselypénz (legalábbis egy jó ideig), de vajon templomainkat megtöltik-e majd azok, akiket a vészhelyzet fizetés nélküli kényszerszabadságra küldött? Akik eddig nem jöttek, azokban most megszületett-e a vallásos hit létfontosságú igénye? Akik pedig szokásból jártak, mostantól lesz-e bennük erős meggyőződés, Isten utáni vágy? Vajon nehéz időkben, amikor a part szakad, Ő, a nagybetűs Spiritusz tartja bennünk a lelket? A Feltámadt Jézus a zárt ajtók mögött is megjelent tanítványainak, és rájuk lehelt: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer. Akinek megtartjátok, az bűnben marad (Jn 20, 23).” Ez volt a legelső spirituál-higiénés kurzus. Azóta is ebből él a világ. Bűneink vesztegzárából is csak ez szabadít ki. Ideje lenne komolyan vennünk papjainkat!

Sebestyén Péter katolikus plébános