Palimpsest

HN-információ
A Nagybányán élő és alkotó Mihai Ciplea műveiből nyílik kiállítás ma délután Csíkszeredában, a Petőfi utca 4. sz. alatt lévő Új Kriterion Galériában. A Palimpsest című tárlat anyagát – amelyet november 20-ig lehet látogatni keddtől péntekig 14–18 óra között – Dan Lazea ismerteti, a szöveget Demény Péter fordításában közöljük. Nominous – ez az a fogalom, amely már attól kezdve, hogy Rudolt Ot­to megalkotta, meghatározta a vallási tanulmányok tudományát, és melynek égisze alatt Mihai Ciplea műveinek sorozata elkészült. Ezek a munkák olyan művészi keresésről árulkodnak, mely tudatosan ellenszegül napjaink közhelyeinek, anélkül, hogy ettől kevésbé kortárs lenne. Ahogy a médium maga az üzenet formulája elvesztette eredeti relevanciáját azzal, hogy világszerte elfogadták, mi több, kiürült a túlzott ismétlés által, ugyanúgy az a gondolat is redundánssá vált, hogy kapcsolat állapítható meg a mű anyagszerűsége és tartalma között, a között a módszer között, amellyel megteremtették, és a jelentése között. Mihai Cipleának sikerül újra rákérdezni ezekre a problémákra, nem újra kijelentve őket – ez már amúgy sem lenne lehetséges –, hanem a végső következtetések levonásával, melyek ezekből az igazságokból adódnak. Másképp szólva, és a fordított irányból kiindulva, a témától a technika felé: ha az, amit a művész tematizál, az az egészen Más (das ganz Andere), akkor mi az a technika, az az anyagszerűség, az a művészi gyakorlat, amely anélkül adhatná vissza a művészi intenciót, hogy elárulná azt? Mihai Ciplea a pasztellre teszi fel minden hitét, annak tisztaságára, pigmentáltságára, az áttevődések hiányára, a színekkel borított papír áttetszőségére. Amennyiben a természetfölöttivel való találkozás nem ismételhető meg bármikor és bármilyen körülmények között, Mihai Ciplea művei is megismételhetetlenek, újra-alkothatatlanok. A kézi merítésű papír pasztellel való elborítása csupán az első szakasza annak a folyamatnak, mely ugyanannak a rajznak a többszöri átjavítását, újrarajzolását jelenti, mint egy penitencia, melyben ugyanannak a formulának az írása és újraírása mágikus erőket szabadít fel. A folyamat végén Mihai Ciplea munkái paradox módon linómetszetnek tűnnek, mely bármikor újra nyomható és megfosztható az egyediség aurájától, ahogy Walter Benjamin profétikusan jósolta A műalkotás a technológiai reprodukálhatóság korában című tanulmányában. Ez a vállalt szerénység egy olyan palimpszeszt egyediségét rejti, melynek egymásra következő rétegei lehetővé teszik az elmélyülő „olvasást”, méghozzá abban a mértékben, amelyben az olvasó/a néző szokva van azzal és nyitott arra, hogy saját interpretációját projektálja ott, ahol a mélységi rétegek visszavonhatatlanul kitörlődtek. A digitális fénykép mindenütt-jelenvalóságának korában, melynek a pixeláció jelensége a legkisebb gondja, Ciplea munkái leginkább az analogikus képek korszakából származónak tűnnek, amikor a pillanatkép majd mindig elmozdult; a pillanatkép homályossága tanúskodik bármilyen esemény elkerülhetetlenül mulandó voltáról, és megelőlegezi azt az elködösülést, amellyel a memória még a legerősebb emlékeket is felöltözteti. Mihai Ciplea saját szótárat alakít ki a száraz pasztell technikái határainak tágításával egy időben, és ezzel azt bizonyítja, hogy újra és saját számlára is lehet küzdeni a bálványrombolókkal. És azt is, hogy legyőzheti őket anélkül, hogy folyamatosan idéznie kellene a vallásos festészet keleti hagyományából, bár közben azzal is tisztában van, hogy ez a hagyomány mindig működik, hiszen mi, ortodoxok ebben a szimbolikus kultúrában növekedtünk, ebben formálódtunk. [box type="shadow" ]Mihai Ciplea (sz. 1984, Nagy­bánya) grafika szakon diplomázott 2007-ben a kolozsvári Művészeti és Dizájn Egyetemen, mesteri tanulmányait Temesváron folytatta. Műveit beválogatták több jelentős csoportos kiállításra, mint About bodies/A testről, Jecza Galéria, Temesvár (2009); Ecce Homo, Jecza Galéria, Temesvár (2011); Nemzetközi Pasztell Biennále, Nowy Sacz, Lengyelország (2013); Kortárs támpontok – Az identitás ciklusa, Nagybánya (2014); Art Safari, Bukarest (2014).[/box]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!