A magyar Rapport Richárd román színekben versenyezhet a jövőben. Olvasóink egy részében ez az elmúlt napokban sokat hallott, látott kijelentés sportszakmai szempontból verte ki a biztosítékot, mi az, hogy a magyar és a nemzetközi sakkélet egyik virtuóza faképnél hagyja hazáját, ki helyettesíti őt, egyáltalán lehet-e helyettesíteni egy zsenit a 2024-es, ráadásul éppen Budapesten megrendezendő sakkolimpián? Más részükben – és minden kétséget kizáróan ők vannak sokkal többen – a hír csak történelmi okokból keltett ellenérzést, holott igazából addig legtöbbjük nem követte a világranglista ötödik sakkozó pályafutását, pedig Rapport olyan elődökhöz mérhető, mint Portisch Lajos, Ribli Zoltán, a Polgár nővérek vagy Lékó Péter. Az ősellenségkép azonban nem halványul, így a sakkhoz nem értők, ezt a szellemi sportot nem követők bizonyára fel sem hördülnek, hanem egyszerűen továbblapoznak, ha a kijelentés úgy hangzik: Rapport Richárd német színekben folytatja. A Messi, CR, Mbappe és „galaktikus” társai bűvkörében élők, más sportágat aligha követők számára egyrészt tehát a történelmi múlt okán említésre méltó az eset, a szélesebb látókörűek pedig minden bizonnyal elevenen emlékeznek még a tavaly őszi balhéra, amikor a világ- és többszörös Európa-bajnok, ám az olimpiákon rendre felejthetőt produkáló sportlövő, Sidi Péter is Romániába „dezertált”, igaz, ő otthoni eltiltása miatt váltott országot. Igazából mindegy volt neki is, hol köt ki, amolyan megélhetési sportoló vált belőle. Így van ezzel Rapport is: nem tehet ő róla, hogy egy szerb származású milliárdos hosszú távú támogatásáról biztosította, feltételként pedig azt szabta meg, hogy román színekben versenyezzen. A történet nem fekete-fehér, mint a sakktábla. Nyilván, a népítélet Sidire és Rapportra is lesújtott, szerencsére jogi relevancia nélkül. Bevallom, első reakcióm nekem is az volt, minek pénz, s főleg: nagyon sok pénz a sakkhoz? Üljön be egy félig elsötétített házba az ember, lehetőleg falun, távol a világ zajától, s reggeltől estig görnyedjen a tábla felett, olvasson, böngésszen szaklapokat, törje a fejét a különböző kombinációkon, s persze az sem árt, ha van egy játszópajtás. A valóságban azonban nem így működik a sakk világa, ma már hatalmas anyagi áldozatokat is kell hozni, ha az ember mondjuk világbajnok akar lenni, mint Rapport. Márpedig a zárkózott, különc figura hírében álló magyar játékos célja éppen ez, s gondolom, úgy van vele, hogy a cél szentesíti az eszközt, ezért szerb feleségével egy óriási lólépéssel Budapestről előbb Belgrádba, majd – várhatóan – Bukarestbe teszi át székhelyét. Kiálthatnak rá kígyót-békát, hazaárulót, mondhatják, hogy rá aztán tökéletesen illik a Szovjetunió egykori marsalljának, Georgij Konsztantyinovics Zsukovnak a megállapítása, miszerint románnak lenni nem nemzetiség, hanem foglalkozás, meggyőződésem, hogy Rapport mindent alárendel ezután is céljai érdekében. A presztízsveszteséget talán csak egy semmiből hirtelen felbukkanó, a szerb úriemberhez hasonlóan jól szituált magyar vállalkozó előzhetné meg. Itt és most azt is el kell dönteni magasabb körökben, hogy egy zseni, potenciális sakkvilágbajnok hoz-e többet a magyar sport, az ország „konyhájára”, vagy mondjuk egy kisvárdai vagy mezőkövesdi focicsapat. Ha előbbi, akkor minden követ meg kell mozgatni, hogy maradásra bírják, ha meg nem, akkor el kell engedni. Egy rapporttal több román, egy rapporttal kevesebb magyar lesz, s kész, mi meg szotyizunk tovább a harmatgyenge focibajnokikon, vagy bámuljuk ezután is azokat a labdarúgókat, akik kábé egy idényben keresnek annyit, amennyi a magyar sakkozónak elég lehetne, hogy csúcsra érjen és hosszú évekig ott is maradjon.

Jakab Árpád