Holnap véget ér a Magyar Állami Operaház közel háromhetes erdélyi turnéja. A nemzeti intézmény idei legnagyobb vállalkozását nem egyszerű turnénak, inkább diadalmenetnek nevezném. A szervezők eleget tettek a turné előtt megfogalmazott céljuknak: „A határon túli valamennyi vidéken nagyszabású előadásokat mutassunk be az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is, hisz a művészet mindenkinek kenyere.” A „valamennyi vidék”-ből elsőként Erdélyt – s benne a Székelyföldet – keresték fel, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár közönsége tapsolhatott két remek előadásnak: Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának, valamint Lehár Ferenc A víg özvegy című világhírű operettjének zenéjére Ronald Hynd által készített balettjének. A helyszínek választása egységes volt, ugyanis mindenhol sportcsarnokban építették fel a színpadot, a zenekari árkot, a pazar díszleteket, azzal a szándékkal, hogy minél több ember számára hozzáférhetővé tegyék az előadásokat, ugyanis a sportcsarnokok befogadóképessége általában nagyobb, mint a színház- vagy koncerttermeké. Eleinte kétkedve fogadtam a hírt, hogy jön a Magyar Állami Operaház, tartottam tőle, hogy politikai célt szolgál. S attól is tartottam, hogy nem a legjobb szereposztást, nem a teljes zenekart, nem a teljes balettkart hozzák el, hanem csak egy kis költségvetésű produkciót. De kételyem már az első előadás első pár percében eloszlott, hiszen senki nem akart nekem eladni semmit, nem kellett unalmas beszédeket hallgatnom, a látvány tökéletes volt, a hatalmas zenekar pazarul szólt, s a színpadra vonuló világklasszis énekesek úgy énekeltek s a balett-táncosok úgy táncoltak, mintha a világ legnagyobb operaszínpadai valamelyikén lettek volna. S merem állítani: talán jobban is egy kicsit, mert itt szeretettel énekeltek egy olyan közönségnek, amely szeretettel fogadta őket. Az előadásokban lélek is volt, ez teremtette meg a semmihez sem hasonlító kapcsolatot, köteléket a közönséggel. Egy olyan közönséggel, amelynek ritkán adatik meg itthon, hogy opera- vagy balettelőadást lásson-hallhasson élőben. A két produkció mindenhol bebizonyította, hogy a magas kultúra, ezen belül a zenét, a táncot és a színházat, valamint a képzőművészetet ötvöző opera, illetve a tánccal mesélő balett képes tömegeket megmozgatni, nem igaz, hogy a nagy többség csak a populáris kultúrára vagy a szubkultúrára vevő. A gyermekek, szüleik láthatták, hogy érdemes művészpályát választani, még akkor is, ha nem lesz mindenkiből az operaház sztárja vagy a balett etoile-ja, de még válhat egy jól hangzó zenekar vagy énekkar, ünnepelt balettkar vagy tánckar tagja, lehet díszlet- vagy jelmeztervező. Akár egy olyan, több száz embert foglalkoztató intézményben is, mint a Magyar Állami Operaház. Hatalmas élményt, követendő példát nyújtott a Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett most záruló erdélyi turnéján. Mindkét intézmény bebizonyította, hogy valóban nemzeti intézmény. Sarány István