Online térbe költözik a vásárhelyi könyvvásár

Online térbe kényszerült az idei, november 12–15. között zajló Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár – jelentették be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejárata előtt tartott tegnapi sajtótájékoztatón a rendezvény szervezői.


Az idei könyves szemle mottója az Otthon vagy, amely még a koronavírus-járvány előtt született, arra utalva, hogy mindenki, aki részt vesz a vásáron, otthon érzi magát. „Ezt a mottót a szójáték lehetőségével élve most másképp kell értelmeznünk, mindenki, otthonról a vásárban érezheti magát” – hangzott el. A szervezők arra törekednek, hogy lehetőséget teremtsenek mind a könyvkiadóknak, mind pedig az olvasóknak a virtuális találkozásra, ami ha csak részben is, de pótolni tudja azt az egyediséget, amit a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár az elmúlt két évtizedben jelentett.

– Februárban kezdtük el az idei vásár szervezését, akkor még abban bízva, hogy a teljesség jegyében zajlódhat a könyves szemlénk, márciusban azonban már kénytelenek voltunk négy forgatókönyvben gondolkodni. Egy szokásos teljes, beltéri vásárban, egy kültéri teljes vásárban, egy beltéri korlátozott vásárban és egy online térbe helyezett rendezvényben – idézte fel Káli Király István.

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője hangsúlyozta, ragaszkodtak ahhoz, hogy a járványhelyzet ellenére se maradjon el a vásár, „hiszen ami egyszer elmarad, tekintve az elmúlt évek hagyományát, újraindítani roppant nehéz.”

Idén kimondottan az erdélyi magyar könyvekre, az erdélyi magyar szerzőkre fektetik a hangsúlyt a marosvásárhelyi könyvvásár szervezői. Három különböző napnak három különböző témája lesz: 100 év transzilvanizmus, és ami utána jön; Külön utak és keresztutak; Pályakezdők és befutottak kapcsolata.

– Többszörös erőfeszítés árán sajnos hányada sikerélménynek leszünk a megélői, de ezzel kell beérnünk ebben a rendkívüli helyzetben. A különleges viszonyok ellenére igyekeztünk a lehető leggazdagabb programot összeállítani az online térben zajló vásár mellé – fogalmazott Káli István.

– Úgy gondoljuk, hogy a könyvvásárral, ha a mi szerény eszközeink révén is, de ráirányítjuk a figyelmet arra, hogy az erdélyi magyar könyvkiadás, az erdélyi magyar szerzők is válságos helyzetben vannak a koronavírus-járvány következtében, nemcsak azok a gazdasági húzóágazatok, amelyekről a média nap mint nap beszámol – érvelt a vásár megszervezésének a fontossága mellett Szepessy Előd, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke. 

Az erdélyi magyar írókról és könyvkiadásról szóló programok a maguk teljességében online, élőben lesznek követhetők a vásár Facebook-oldalán. A vasarhely.ro/konyvvasar honlapon az erdélyi kiadók újdonságaiba pillanthatnak bele, valamint elérhetik a kiadók online boltjait, ahonnan a tervek szerint vásári jellegű kedvezménnyel vásárolhatják meg a kiadványokat.

– Azt szeretnénk, ha idén is minél többen vásárolnának könyvet, amit biztonságos körülmények között házhoz szállíttatnak a kiadók, hisz az olvasás eddig is otthon történt. Ennek érdekében erdélyi írókat, jeles személyiségeket kértünk fel, hogy népszerűsítsék az erdélyi szerzőket, kiadókat és könyveiket – mutatott rá Szepessy Előd.

A vásár szervezői idén sem feledkeztek meg a fiatal olvasókról, a gyerekekről.

– A nagysikerű Olvasd el, és játssz velünk! olvasóvetélkedőnk részben online zajlik, így fel sem merült az, hogy idén elmaradjon – mondta Makkai Kinga, a könyvvásár gyerekprogramjainak a szervezője.

Tájékoztatása szerint idén több mint 200 csapat jelentkezett a versenyfelhívásra, ők már túl vannak az elődöntőn.

– A járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy fizikailag, műhelymunkán találkozzanak a döntős csapatokat, ezért a feladatlapok utolsó, nehezített pontja alapján választjuk ki a nyerteseket, a jutalmakat pedig postai úton juttatjuk el a győzteseknek – hangsúlyozta a gyerekprogramok felelőse. 

Kiemelte, hogy a személyes író-olvasó találkozók elmaradnak ugyan, de online felületen a rendezvény mind a négy napján egy-egy kortárs magyar gyerekkönyvszerzővel beszélget, amit a gyerekek is követhetnek.