erős felhőzet
szórványos felhőzet
Ökumenikus „mismásolás”
Minden évben előfordul néhányszor: bizonyos programokat úgy szervezek meg, hogy szükségem van össznépi „erőfitogtatásra”. Ez azt jelenti, hogy egy-egy tájegységben több települést s az ott élő legkülönbözőbb generációkat, a legkülönbözőbb foglalkozásokat űző embereket kell megszólítanom. Ezzel az is jár, hogy érvényesül a felekezeti sokszínűség. Van a három történelmi egyház, amelyek miatt annyi bajunk volt magunkkal és egymással. De immár összebékültünk. Ezek mind hozzánk tartoznak, illetve mi hozzájuk. Legalábbis életünk bizonyos pillanataiban. Jólesik, ha néha egyberostálhatjuk egymást, magunkat a Jóisten nagy vékájában. Mind a hármat meg szoktam szólítani.
Az ilyen találkozások rendkívüli mozzanatok. Mert jólesik szépen ünnepelni. Mert jólesik találkozni. Mert jólesik számba venni egyet és mást. Mert jólesik több mint száz esztendővel a Nagy Háború után megszusszanni itt, a befejezetlen békében, a maradék hátországban, s elfúni, hogy aszongya: „Mikor mentem hazafelé, én a magam falujába, / Rövidszárú árkászcsizmám elmerült a sárban, / Rövidszárú árkászcsizmám elmerült a sárban, / Falumbeli büszke lányok, máma lányok utoljára…” Nem a dal tragikus zöngéi miatt, hanem bizonyos emlékek felidézése végett, hogy ne felejtsük el azt a változatot, amelyet mi cifráztunk, sajátosan, ahogy azt más sehol és senki nem tudja. Nem tudja, mert nem tudhatja, hiszen alig-alig énekelt velünk egyazon társaságban, talán ott sem volt végig, vagy egyszerűen sietett kiszakadni a körünkből, mert egyéb elfoglaltságai adódtak.
Általában szépen összeállnak ezek a rendezvények. Még akkor is sikerült megszervezni, ha első pillanatban látszólag fölöslegesnek látszik minden. Még akkor is, ha a száz megszólított ezerfelé fut. Számos elfoglaltság adódik. Ballagás. Lakodalom. Keresztelő. Konfirmálás. Elsőáldozás. Bérmálkozás. Meg olyan esemény is, amely olykor bejelentetlenül, mint derült égből a villám, úgy csap be közénk. És biztosan. Ez a halál. És ennek ellenében is helyt kell állni, bármennyire is váratlan és kegyetlen… Szóval, az élet sűrűjéből próbálom kimeríteni az embereket. Emberhalász-módszer, hiszen egymás őrei és apostolai vagyunk. Ha figyelünk egyik a másra, akkor nagyobbak a túlélési esélyeink…
Általában a legkisebb felekezettől szoktam haladni a legnagyobb felé. Az unitáriusok igen készségesek. Aztán a reformátusok. És végül a római katolikusok. Ha sikerül a hármat egyazon tető alá hoznom, bár rövid időre, akkor nyert ügyem van, akár cifrázhatom is a perifériákon, és hozzárendelhetek egy-egy baptista vagy egy-egy evangélikus lelkészt még. A teljesség kedvéért. Mert a szűkebben értelmezett három felekezet négy, öt, esetleg ennél is több, ha jól megnézzük…
Történt pedig az egyik idei szervezéses időszakban, hogy jó előre elbeszélgettem a lelkészekkel. Egyik történelmi egyházunk jeles képviselője igen élénken érdeklődött, hogy mi is, mi lenne az, ami következik, s neki mi dolga adódna… Nem ismertük egymást. Nem voltuk egyazon társaságban soha. Nem hallgattam az igehirdetését. És azt hiszem, ő sem követte, vagy csak érintőlegesen érzékelhette az én munkásságomat. Úgymond: hallott rólam. Legfeljebb. Vagy csak úgy tett, mintha tudna ezt-azt… Elmondtam a lényeget. Nem adott választ, kért egy-két nap haladékot. Aztán felhívott. S mondta, hogy nem jön. Erre én, hogy nem baj, mert megszólítom majd legközelebb. Teljesen magától, zsigerből hárított, hogy máskor sem, hátha így megszabadul tőlem… Nem éri meg nekem az ökumenikus mismásolás! – közölte. – Sokkal jobb, ha a híveim között maradok az idő alatt is. És különben, én a Szentírás alapján hirdetem az igét… Kicsit elgondolkodtam, hogy hányszor elhangzik a szószékről egyik-másik templomunkban az irodalmi munkákra való hivatkozás. – Ahogy a költő mondja – hallani. Vagy: – Nemrég olvastam egy regényben… A közelmúltban láttam egy filmet… Amikor legutóbb az Egyesült Államokban jártam… Ilyen és ezekhez hasonló szófordulatokat bármikor felidézhetek, ha kérdi az asszony odahaza, hogy áruljam már el, miket mondott a pap…
A Szentírásra épített egy korábbi rendezvényünkön a vendég-prédikátor: „…kik és honnét jöttek?” (Jel 7, 13). Igen találóan, s jól közelített. A nagyapja országgyűlési képviselő volt anno. Az általa hordott székely harisnya üzenet volt az otthoniaknak az Országházból: nem vetkőztem ki magamból, emlékszem, honnan jöttem, emlékszem, hogy kit képviselek. Nem változik a véleményem, az elhatározásom, a célom. Nem darál be se a rang, se a mód, se az érdek! Mert a harisnya viselése olykor maga a megvalósult ökumené. És az ilyen szellemű prédikáció, amely az Írásra és a saját hagyományainkra épít, nem mismásolás. Tiszta beszéd. Csak épp fel kell vállalni.
Simó Márton
.jpg)
