Nőnap a kisboltban
Nem tudom, van-e nőnap a kisboltban. El tudom képzelni, hogy amikor az egész világon (persze némi túlzással) nőnap van, a kisboltban még akkor sincsen. Mert a kisboltban nincs ünnep és nincs hétköznap. Nem jár szabadnap a vasárnapért cserébe, és nem nyolcórás a munkaidő. A kisboltban nincs fűtés, s csak a legnagyobb hidegekben szabad begyújtani a kályhába. A kisboltokban nem jár betegszabadság, mert akkor fel is út, le is út. A kisboltokban mégis februárban kötelező a szabadság, mert ha az idő felmelegszik, állítólag több lesz a vásárló. Ezekben a kisboltokban, amikről szólok, nem a tulaj árul. Róla nem tudom, férfi-e, de nem is lényeg. Általában közülünk való, székely. És kizsákmányoló. Általában visszaél a helyzetével, visszaél azzal, hogy falun alig akad munkahely. Visszaél azzal, hogy az öregeknek távol esik a másik bolt, s azzal is, hogy mindenki nem jár naponta a városba. Általában haragszik, ha nem fogy el frissen a kenyér, penészesen is el kell adni, hanem fel is, le is… A kisboltokban általában nők a kiszolgálók (és a kiszolgáltatottak). Abban bíznak, hogy mégis csak gyűl néhány év a munkakönyvükbe – no persze minimálbérrel, vagy az alatt. Örülnek, mert mégis egy havi fixet jelent a kereset (ha nem késik a főnök a kifizetéssel), s nem kell bérletet venniük. Jó az is, hogy beszélgethetnek, emberekkel találkozhatnak, s legalább tájékozódhatnak a falu dolgairól, ha kedvük van fáradtan, a hidegben. Azt csak hallomásból, ha tudják, hogy a munkavállalóknak nemcsak kötelezettségei, hanem jogai is vannak, hogy panaszt emelhetnének a munkaügyi felügyelőségen a munkakörülmények, a hideg, a fizetés, a szabadságolás miatt. Nem tudom, hogy a kisboltokban van-e nőnap, nem tudom, hogy a nagyboltokban van-e nőnap, csak azt tudom, hogy talán nem is nőnap, hanem kölcsönös tisztelet és megbecsülés kellene, mindennap, minden nőnek. (S persze a férfiaknak is…)
Daczó Katalin