Nő a polgármesterek fizetése

HN-információ
A helyi közigazgatás „megbénult”, és ezt a helyzetet meg kell szüntetni, mert megengedhetetlen, hogy egy polgármester ne tudja pontosan, hogy mit szabad tennie és mit nem – jelentette ki Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke. Előremutató intézkedések nem körvonalazódnak, fizetésemelés viszont igen. Egyértelmű és átlátható, a közigazgatási munkához megfelelő helyzetet szorgalmaz a közigazgatásban Liviu Dragnea. A képviselőház elnöke, a PSD vezetője erről a romániai községek szövetségének közgyűlésén beszélt. „A legfontosabb, hogy a törvények legyenek világosak és egyértelműek. Önök közül mindenki egy dolgot akar tudni: hogy mit szabad és mit nem szabad tenni. Mert megengedhetetlen, hogy egy polgármester, egy miniszter vagy bármilyen közintézmény vezetője – bár tisztában van azzal, hogy nem sértett törvényt – ne tudjon nyugodtan ülni. Sehol, egyetlen országban sincs ilyen. A törvénykezés legyen világos, ha pedig világos és megszegik, akkor az illető fizessen. Tudni akarom, mit szabad tennem és mit nem, hogy ne arra ébredjek, hogy valaki azt mondja nekem, nem szegtem meg ugyan a törvényt, de hibáztam” – fogalmazott Dragnea, aki szerint az ilyen helyzetek nem járulnak hozzá az ország és a jogállam megerősítéséhez. Hangsúlyozta, a törvényeket úgy kell tisztázni, hogy aki lop, annak legyen félnivalója, de aki nem lop, és nem korrupt, „élhessen és dolgozhasson nyugodtan”. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy fel kell számolni ezt a bénult állapotot, amely a helyi közigazgatásban uralkodik jelenleg. A köztisztviselők félnek aláírni, a polgármesterek nem tudják, hogy amit ma tesznek, nem fogják-e esetleg újraértelmezni egy vagy tíz év múlva, a vállalkozók félnek beszélgetni egy polgármesterrel vagy más hivatalos személlyel” – vázolta tovább a helyzetet. A közhivatalnokok béremelése már megtörtént, most a polgármesterek fizetésemelése következik, mert nem elfogadható, hogy az alkalmazottak fizetése nagyobb legyen, mint a polgármesteré – jelentette ki a találkozón. „Olyan fizetésük legyen, hogy soha egyetlen önkormányzati alkalmazott fizetése se legyen nagyobb, mint a polgármesteré. Fontos, hogy ne érezzék magukat megalázva, hogy az állam – a bérezés által – becsülje meg a polgármesterek munkáját” – nyilatkozta Dragnea. Sorin Grindeanu miniszterelnök rámutatott, az lenne a normális, ha az egységes bértörvény alapján mindenki a felelősségének mértékében, a betöltött munkakörnek megfelelően kapná a fizetést, „figyelembe véve Románia gazdasági helyzetét”.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!