Hirdetés

Nézőszámtól függ a vetítések folytatása

HN-információ
Folyamatosan bővül a Csíki Mozi programkínálata, az elmúlt hétvégen a cannes-i filmfesztivál legjobb filmnek járó Arany Pálma-díját elnyerő A négyzet című filmjét láthatta a közönség. Amennyiben a nézőszám indokolja, a hasonló, magas jogdíjakat követelő filmek vetítése is folytatódik. [caption id="attachment_61668" align="aligncenter" width="1000"] Töretlen a mozi népszerűsége. A közönséghez igazítják a kínálatot Fotó: László F. Csaba[/caption] Fábri Zoltán nemzetközileg jegyzett rendező születésének századik évfordulójára emlékezett októberben a csíkszeredai önkormányzat, és több, a Kossuth-díjas alkotó rendezésében jegyzett filmet tűzött műsorra a Csíki Mozi programjában. Ráduly Róbert Kálmán polgármester akkor azt nyilatkozta a sajtó képviselőinek, hogy az utófesztiválként működő vetítések sorában több művészfilmet és a szakma által díjazott, illetve elismert alkotást szeretnének műsorra tűzni a moziban. A szeptemberben elindított folyamatos filmvetítések alatt egyébként már közel 14 ezer személy váltott jegyet a mozi műsorában szereplő filmek valamelyikére. A folytatásban pedig a magaskultúrát képviselő cannes-i filmekre válthatnak jegyet a filmkedvelők: holnap délután 5 órától Mundruczó Kornél a Jupiter holdja című 2017-es filmdrámájára, ezt követően 19.15-től pedig A Gentle Creature (Szelíd teremtés) című filmre. – Az országban elsőként a Csíki Moziban mutatjuk be Mundruczó filmjét, a Jupiter holdját, ennek a romániai vetítése júniusban lesz. Szintén elsőként tűzzük műsorra a tavalyi cannes-i fesztivál nagydíjas filmjét, a 120 dobbanás percenként című francia filmet, amelyet jelöltek a 2018-as Oscarra is – hívta fel a filmkedvelők figyelmét Csiszer András szervező. Csiszer Andrástól azt is megtudtuk, hogy a világ legismertebb és legnagyobb presztízsértékével bíró fesztivál versenyfilmjeinek a vetítési jogdíját Cristian Mungiu romániai cégétől, a Voodoo Films filmforgalmazótól vásárolta meg az önkormányzat. – Szeretnénk a népszerű vagy populáris filmek mellett a magaskultúrát képviselő filmeknek is teret biztosítani a Csíki mozi műsorkínálatában. Ezeknek a filmeknek a vetítési jogdíja nem olcsó, csak akkor lehet hosszú távon műsoron tartanai őket, ha van megfelelő számú érdeklődő is – tette hozzá Csiszer. Csütörtökön délután 5 órakor a Paterson 2016-os filmmel folytatódik a díjnyertes alkotások vetítése, majd ugyanezen a napon 19.15-kor A Man of Integrity című film lesz műsoron. Vasárnap délután és este az előző napokon megszokott órákban a már említett Jupiter holdja és a 120 dobbanás percenként című filmeket ismétlik a moziban. A délutáni vetítésekre 15 lej a teljes értékű jegy ára, diákok, egyetemisták és fogyatékkal élők igényelhetnek kedvezményes, 12 lejes jegyet, az esti órákban meghirdetett filmvetítéseket pedig egységesen 20 lej értékű jeggyel lehet megtekinteni. Jegyek vásárolhatók a Csíki Játékszín előterében kialakított jegypénztárban hétköznapokon délután 4 órától este 7-ig, és online a bilete.ro felületen is. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!