borús égbolt
Névsor szerint a diszkrimináció ellen
Ebben a tanévben az előkészítős gyermekeket és a tanítókat névsor szerint vagy sorshúzással osztják el az induló osztályokba. A lépéssel egyértelműen a diszkrimináció és elitizmus ellen, az esélyegyenlőség mellett szállnak síkra… Bukarestben. Egyébként a Temes Megyei Tanfelügyelőség volt az első az országban, amely erős elhatározással és következetességgel négy évvel ezelőtt rendet tett ezen a területen, ott a névsor szerinti elosztást választották.
Elméletileg az állami oktatás egyenlő feltételeket kínál, szakképzett, oklevéllel rendelkező pedagógusokat, akik mindegyike legalábbis megérdemli a bizalmat, legyen vége a sztárolt pedagógusok körül kialakult hadakozásnak, a mindenféle szociológiai egyensúlyt nélkülöző osztályoknak – áll a változások hátterében. Egyébként a Diszkrimináció-ellenes Tanács már az elmúlt évben figyelmeztette a tanügyi intézményeket: hogy a tanítók szülők általi kiválasztása súlyos kiegyensúlyozatlansághoz vezet, és kérte az elosztás átláthatóbbá tételét. Mielőtt felhördülnének sokan, az intézkedés teljes mértékben összhangban van a közoktatásra vonatkozó jogszabályokkal.
Mert jelenleg mi alapján választ a szülő? Mendemondák, hiedelmek, pletykák, a szomszéd véleménye, ilyen-olyan elképzelések alapján. A nagyobb településeken, ahol több tanintézmény is van, egyszer csak kialakul egy rangsor az iskolák, a pedagógusok között, lesznek elitképzők és sztártanítók, csak úgy, egy önmagát gerjesztő folyamat eredményeként. Mások pedig a peremre szorulnak, bélyeget, címkét ragasztanak rájuk. Székelyudvarhelyen is például teljesen átalakult a kép, miután két központi, elméleti középiskola elemi osztályokkal is előrukkolt, ahová – a szülők elképzelése szerint – presztízs értékű a gyereket járatni. Az ún. igényesebbek minden áron ide akarták-akarják bejuttatni gyerekeiket, és az egyensúly felborult. Korábban minden tanintézmény osztályai azt a képet tükrözték, amilyen az adott városrész közössége, amilyen a társadalom. Helye volt mindenkinek, a gyengébb képességű, a nagyon jó képességű, a hátrányos helyzetű gyereknek is, bőrszíntől függetlenül. Egészséges sokszínűség jellemezte az osztályokat, annak minden pedagógiai előnyével, ahol volt lehetőség felzárkóztatni, integrálni, és a gyerekek is egy valós képet kaptak a világról. A felborult egyensúly például olyan anomáliákhoz vezetett, hogy miközben az osztálylétszám 25 fő, az ún. elit iskolákba általában 30–31 gyermeket is „bepasszíroznak” osztályonként, míg a kevésbé divatos helyeken 18–20 gyerekkel foglalkozhat a pedagógus. A pedagógus, aki ugyanolyan szakképzettséggel rendelkezik, ugyanazon tanterv szerint oktat, ugyanazokra a továbbképzésekre jár, mint menő iskolákban dolgozó kollégája (ahová állítólag már pelenkás korában jó „bejegyeztetni” a gyereket).
A „sztárság”, mint tudjuk, képlékeny fogalom. A nevelés kapcsán igényesebb családokban felnövő, magánórákkal „feltuningolt” csemetékkel könnyebb versenyeken díjakat gyűjteni, mert a szülők is szeretnek versenyezni, szinte kérik az eredményeket, követelik a teljesítményt. Úszást, néptáncot is könnyebb ott kínálni, ahol a szülőknek nem esik nehezükre erre összedobni a pénzt, mindenféle szereplésre, utazásra, kirándulásra is ott van lehetőség, ahol van anyagi háttér és – néha – egy pici magamutogató akarat is. Van, ahol ez nem megy. Ahol az eredmények felmérhetetlenek, de nehezen megmutathatók, többnyire láthatatlanok maradnak. Ingerszegény környezetből jövő, netán tanulási zavarral küszködő gyermekkel eljutni A-ból B-ig nagyon nagy dolog, főleg egy olyan osztályban, ahol egyéb nehézség is akad bőven. Mindenféle. A közvélekedés pedig nem kertel: vannak jó iskolák, ahová a jó gyerekek járnak, és vannak gyenge iskolák, ahová a gyenge gyerekek kerülnek. Ebből is látszik, hogy a jelenlegi helyzet csak megerősíti a globális egyenlőtlenséget és intézményesíti a diszkriminációt. Gyerekkel, pedagógussal szemben, méltánytalanul.
Magától itt nem lesz változás, bármennyire is előnyös lenne az – főleg hosszú távon. Előnyös a gyerek számára (mert az elfogadással, az empátiával, a másik támogatásának jó érzésével gazdagodna a személyisége), a közösség számára (mert talán kevesebben szorulnának a peremre, csökkenne az elutasítás, a kirekesztés, a lenézés, tompulnának a különbségek, közelednének az álláspontok), és igen a pedagógusok számára is (mert mindenkinek egyformán jutna eredményből, sikerélményből, de nehezen feldolgozható kudarcból is). Ám egyelőre képzelt előnyökért vagy egyszerűen trendkövetésből minden reggel elindul a falu a városba, egyik városrész a másikba, délután vissza, miközben ma már lassan a vidéki iskolák is ugyanolyan jó feltételeket biztosítanak az oktatásra, mint a nagynevű városi társaik, de általában esélyt sem kapnak a bizonyításra.
Nagy dolog hát a Temes megyeiek, bukarestiek kezdeményezése. Vajon mi itt, Hargita megyében meg tudnánk ezt lépni? Mernénk meglépni?
Asztalos Ágnes
.jpg)
_cm.JPG)
