Nevezett a Gyergyószentmiklósi ISK is

HN-információ
Benevezett a magyar utánpótlás jégkorongbajnokságba a Gyergyószentmiklósi ISK is, ezzel pedig háromra nőtt a székelyföldi csapatok száma, hiszen a korábbi években már indult a Felcsík SK és az ISK-HSC Csíkszereda is. Összesen 110 csapat nevezett. Újfent több csoportot alakítanak ki. Június 15-ével lezárultak a csapatnevezések, így összesen 110 csapat verseng majd a következő szezonban az egyes érmeiért, ami a magyar utánpótlás jégkorongbajnokságot illeti. Pótnevezésre június 22-ig van lehetőség, eljárási díj fejében. A Magyar Jégkorong Szövetség honlapján közzétett információk szerint a következő idényben kettő helyett már három székelyföldi csapat lesz ott a mezőnyben. Az ISK-HSC Csíkszereda, illetve a Felcsík SK után ugyanis nevezett a Gyergyószentmiklósi ISK is. A Felcsík SK és a Gyergyószentmiklósi ISK az U12-es, illetve az U14-es bajnokságokban vesznek részt. Az ISK-HSC Csíkszereda az előbb említett kettő mellett részt vesz még az U16-os és az U18-as pontvadászatban is. Érdekesség, hogy az U12-es korosztályban három csoport lesz. Az A csoportban 16, a B-ben 12, míg a C-ben 6 csapat. Az U14-ben szintén három lesz. Itt az A csoportban 15, a B-ben 12, míg a C-ben három együttes található. Az U16-os bajnokságban már „csak” két csoport található. Az A csoportban 11, míg a B csoportban 6 együttes nevezett. Az U18-ban egy csoport lesz 10 csapattal. A székelyföldi csapatok rendre az A csoportban fognak szerepelni.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!