Népviseletbe öltözik Sóvidék és Homoródmente

HN-információ
Sajtótájékoztatón ismertették a Homoródmente Népviseletben VII. és a Sóvidék Népviseletben IV. nevű viseleti seregszemlék ez évi időpontjait. Szentegyházán 2021. október 2-án, szombaton, Alsósófalván pedig október 3-án, vasárnap várják a küldöttségeket. Mihály János történész, a programsorozat ötletgazdája, a budapesti Nemzetstratégiai Intézet (NSKI) munkatársa, György László, a szentegyházi Mosoly Egyesület és Simó Márton, az Élő Székelyföld Egyesület képviselője közös sajtótájékoztatón ismertette a két eseményre vonatkozó hasznos információkat. [caption id="attachment_128910" align="aligncenter" width="2560"] György László, Mihály János és Simó Márton a közös sajtótájékoztatón[/caption] Tavaly a koronavírus-járvány miatti bevezetett korlátozások ellehetetlenítették a tömegrendezvények szervezését. Most, mivel a közegészségügyi mutatók megfelelőek, úgy tűnik, hogy elhárult minden akadály az ilyen jellegű programok útjából. [caption id="attachment_128911" align="aligncenter" width="450"] Lövétei család a mezőn – Kováts István felvétele (1935 k.)[/caption] Az NSKI képviselője elmondta, hogy a tervek szerint minden a jól bejáratott forgatókönyv szerint zajlik. Mindkét helyszínen – október 2-án Szentegyházán és október 3-án Alsósófalván – délelőtt 10 és 11 óra között gyülekeznek a települések küldöttségei, majd zenés kísérettel ökumenikus istentiszteletre vonulnak. Szentegyházán a nagyfalusi római katolikus, Alsósófalván a helyi református templom fogadja be a vendégeket. Az istentiszteletet követően közös fotók készítése után a művelődési házban folytatódnak az események 13 órától. Ünnepi köszöntők hangzanak el, majd megnyitják az Őseink viseletben című kiállításokat, amelyeket helyi családoknál őrzött fotórelikviákból állítottak össze a szervezők. Mind a két településen – az NSKI felajánlásaként – helyben marad ez az értékes képi anyag, amely majd a művelődési ház, esetleg más közösségi helyiség falain lesz megtekinthető. Néprajzi előadások hangzanak el a helyi viseletekről, annak változatairól, régebbi és ma is élő anyag-, illetve formahasználatáról. [caption id="attachment_128914" align="aligncenter" width="430"] Apó mesél – Kovács Sándor felvétele[/caption] Ezt követően 13.30 és 15.30 között a jelen levő küldöttségek viseleteit tekinthetik meg, illetve minden csoport bemutat egy-egy rövid műsorszámot, amely lehet reprezentatív tánc, népdalcsokor vagy helyhez kötődő vers-, illetve balladafeldolgozás. A találkozók hivatalos részét közebéd zárja, ugyanakkor pedig bejelentik, hogy kik lesznek a következő seregszemle házigazdái. A hivatalos program 17 órakor zárul, de ha igény mutatkozik rá, a közös éneklés, az örömzenélés, a táncmulatság mindkét helyszínen hajnalig folytatható. [caption id="attachment_128915" align="aligncenter" width="811"] Felsősófalva (1940. szeptember)[/caption] A találkozókra alkalmi újság is készül. Az esetleges módosulásokról a következő hetekben a szervezők újabb sajtótájékoztatókon tájékoztatnak. Sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!