Hirdetés

Nem tartott sokat, de minden mozgott – Gyulafehérváron iskolázó gyermek mesélt a hétfői földrengésről

A Gorj szeizmikus térségben hétfő délután bekövetkezett 5,2-es erősségű földrengésnek nincs köze a törökországi földrengésekhez, mivel utóbbiak egy másik tektonikus lemezről indultak ki – nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek az Országos Földfizikai Intézet (INCDFP) vezérigazgatója. Egy olvasónk is megosztotta velünk gyermeke tapasztalatait, aki érezte a földrengést.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 1 perc
Nem tartott sokat, de minden mozgott – Gyulafehérváron iskolázó gyermek mesélt a hétfői földrengésről
Képünk illusztráció Fotó: freepik.com

Constantin Ionescu elmondta, hogy a Gorj szeizmikus térségben korábban ritkán észleltek földrengéseket, és azok is kisebb, a Richter-skála szerint 4-es erősségűek voltak. A csütörtöki földmozgás szerinte nem ad okot aggodalomra, hiszen természetes jelenség volt – jelentette ki.

A szakember elmagyarázta: Gorj megye térségében nem halmozódott fel annyi energia, hogy a csütörtöki földrengésnél erősebbekre számítani lehessen.

Kisebb utórengésekre azonban lehet számítani – tette hozzá. Constantin Ionescu elmondta azt is, hogy Vrancea megye szeizmikus térségében várhatók jelenleg nagyobb erősségű földrengések.

A földfizikai intézet adatai szerint hétfőn 16 óra 58 perckor a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés történt Gorj megyében. A földmozgás 15 kilométeres mélységben következett be, epicentruma Nagyszebentől 102, Craiovától 107, Piteşti-től 137 kilométerre volt. Ezt később három, egyenként 2,4-es, 2,8-as és 3,4-es erősségű utórengés követte.

Egy olvasónk arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Gyulafehérváron iskolát végző gyermeke is érezte a földrengést, és a következőképpen mesélt róla:

 Nem tartott sokat, de minden mozgott, a szekrények remegtek, az egyiket meg kellett tartani. Jól lehetett érezni ott is.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!