[dropcap]A[/dropcap] Hargita Népe közéleti napilap 123/XXVII. évf., 123/7033. szám) 2. oldalán olvasom, hogy „jövő tanévtől főgimnáziumként működik”, mert hogy „Megkapta a minősítést a Márton Áron”! Nem mondom, hogy nem dobbant nagyobbat a szívem, de önmérsékletem helyreállította a koromra jellemző ritmust, a szisztole-sűrűséget, számot, az (átmeneti) panasz-mentes „szívzavart”. Ebben egyébként segítségemre volt az iskolatörténet szerény ismerete, az alapítás óta archaizálódott iskolafalak között eltöltött tanulói és tanárkodás több mint négy évtizede. Nem szeretnék, nem is volna értelme bárkit is bántanom, ez a főgimnáziumi kötődöttséghez méltatlan lenne. Egy-két dolgot azonban mégis papírra vetnék. Ha nagyon személyes vonatkozásúnak tűnik, nézzék el nekem azért a 83 esztendőért, amit már letapostam és annak a 38 éves lépcsőkoptatásnak (1962–2000), melyet ottani napszámoskodásom idején tettem. Ezek előrebocsátásával merem – különben belső kényszer – leírni, hogy a főgimnáziumi státust nem kaptuk, hanem miután jogtalanul elvették (hogy ki és miért, azt most ne firtassuk), végre most visszakaptuk; és ez egészen más dolog. Éppen ezért, aki ezt kézaláírta, ne keresse a mellveregetés ősi eszközét, azt a bizonyos féltéglát – a mai gyári féltéglák különben sem alkalmasak az önfitogtatásra! Természetesen elismerés a visszaszerzésben közreműködötteknek. Nemes kötelességet teljesítettek! Érdeklődve olvastam, hogy a főgimnáziumi státus a jövőben – tehát ha jól értem, 2015 őszétől – milyen előnyökkel kecsegtet(het). Adja a jó Isten, hogy ne maradjanak tartalom nélküli, tehát üres szavak, mert ugye egyértelmű dolog, hogy szükségesek az anyagi és adminisztrációs feltételek, több évszázados iskolánk történelmi szerepének folytatásához. Meggyőződésem – hasonlóan az idézett írásban foglaltakhoz –, hogy a főgimnáziumosodás a tanerőkre és a diákokra pozitívan hat (utóbbiakra az előbbiek révén), megjegyzem azonban, hogy a címtől, státustól való háromnegyed évszázados megfosztottságunk időszakában már számos „főgimnáziumi” tanár fáradozott a székely-magyar népünk megmaradását jelentő, majd hűségesen szolgáló ifjú nemzedék szellemi pallérozásán. Ugyanúgy, ahogyan a jelenlegiek között is számosan már magukévá tették, teszik szent hivatásukat, ebből adódó küldetésüket. Így volt, így van jól! Id. Borsodi Lászlónyug. tanár, Csíksomlyó