szórványos felhőzet
erős felhőzet
kevés felhő
Nem lehet próféta itthon a hazai
Ellentmondó érzések kavarognak bennem. Nem tudom, hogy a lehetőségeket engedjük el folyamatosan magunk mellett, vagy mi látunk sokszor túl sok adottságot a vidékben. Lassan egy hónapja, hogy egy távoli településen ismerőseim már jó előre beharangozták, hogy a vasárnap délelőtti program a helyi termelői vásár látogatása. Nem feltétlenül azért ajánlották, mert tudják, hogy megszállottja vagyok a mezőgazdasági témáknak. Gondoltam, biztos van egy kis túlzás abban, amikor azt mondják, hogy az egész térségből ide járnak az emberek. A beajánlások után érthető, alig vártam, hogy meglássam azt, aminek messzi földre is eljutott a híre...
Az érdekes csak az, hogy miután megfordultam magam a piacon, a következő napokban még legalább négy-öt másik helyen, település közelében láttam hasonló kiírásokat, amelyek a termelői piacok működésére figyelmeztettek. Nem fényreklámokra, sem éktelenkedő, szél által megtépázott bannerekre kell gondolni. Egyszerű fatáblára festett megállítókra, amire rátapad az ember tekintete.
Tényleg látványosság volt a piac. A környékbeli borászok, zöldség- és gyümölcstermesztők, szörp- és lekvárkészítők, szabók, antikváriumosok, de még az ócskások is jöttek megmutatni és eladásra kínálni azt, amijük éppen volt. Nem volt zsibvásár, de mégis volt, amit nézni, fényképezni, na meg vásárolni is.
A piac árnyasabb részén egy asszony tojást és egy fóliával bevont, átlátszó dobozban félbevágott hízott tyúkot is kínált a vasárnapi húsleveshez...
Talán az egész piacoló között én voltam az egyedüli, akinek nem volt mosoly az arcán, miközben azon gondolkodtam, hányszor zárták volna már be a piacot itthon, hajtották volna haza tojásostól, félbevágott tyúkjával együtt az asszonyt. S még szerencse, hogy a meggyes-mákos illata visszaterelte gondolataimat hazulról az ottani piacra.
Az egyik borász, akinek borpincéje a piacról is látszott a közeli dombon, nem szégyellte és nem is unta száz méterre a piacra hozni borát. Aki pedig akarta, akár szódával fröccsként is megkóstolhatta a palackozott borokat. Egy másik árus helyben sütötte a kolbászt, amelyet a saját farmjáról származó szürkemarhából készítette. A szürkemarhák, amikből még nem lett szalámi, sem kolbász, a falu végén legelésztek, amolyan reklámként.
Nézelődés közben több Székely termék védjeggyel rendelkező hazánkfia termékét is megpillantottam az egyik árusnál, akinek standján a Kárpát-medence más tájairól is voltak termékei. Székely termékek ott, a távoli falu vasárnapi piacán. Igazi vásári csalogató.
Itthon már hetek óta többször is olvastam arról, hogy néhány vállalkozókedvű fiatal János bácsi névre keresztelt üzlete székelyföldi termékekkel hódít a fővárosban. Bukarestbe vitték az itt előállított terméket, mert tudják, hogy a termékeknek van piaca. Az alig féléves régiséggel bíró boltra a fővárosi sajtó is felfigyelt és dicséri a jó kezdeményezést. Úgy tűnik, a gyöngytyúkpástétom, a tejtermékek, a pityókás kenyér, a szalonna mind-mind megtalálják vevőjüket. Csak itthon van ez másként a helyi termékkel. Úgy tűnik, tényleg nem lehet még termék formájában sem próféta lenni itthon a hazaival.
Daczó Dénes
.jpg)
