Nem felejtette el szülővárosát

Tifán István ezüstérmet szerzett a hétvégi, Kolozsváron megrendezett U23-asok országos bajnokságán, a korondi fiatalok pedig öt arany- és négy bronzérmet hoztak a soroksári nemzetközi birkózógáláról.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 2 perc
Nem felejtette el szülővárosát
Szülei biztatásával jött össze az országos ezüstérem Fotó: Tifán István/archív

A hétvégén Kolozsvár adott otthont a 18-23 évesek számára kiírt országos bajnokságának, a hazai szakszövetség idei utolsó előtti versenyének. A székelyudvarhelyi Tifán István bár kolozsvári színeket képviselve indult megmérettetésen, amelyen ezüstéremmel zárt, köszönetnyilvánításában a helyszínen szurkoló szülei mellett nem feledkezett meg szülővárosáról, a Székelyudvarhelyi ISK-s éveiről és korábbi edzőiről sem.
– 2018 nyarán hagytam el Székelyudvarhely városát, Kolozsváron folytattam tanulmányaimat, érthető módon itt folytattam birkózói pályafutásomat is, de nem feledkeztem meg korábbi edzőimről sem, így Katona Lászlóról sem, aki az első edzőm volt, most is Udvarhelyen készültem a bajnoki tornára – fogalmazott az udvarhelyi birkózó.
E hétvégi versenyről elmondta, hogy az aranyérem volt a cél, ennek ellenére teljesen elégedett az ezüsttel is, nem maradt tüske benne, így is erején túl teljesített, és ez volt a maximum, amit ebből a versenyből ki lehetett hozni.
Kora miatt ez volt Tifán utolsó U23-as versenye, a jövőben felnőttként szeretne országos szinten helytállni, illetve adósságát leróni szülővárosa iránt.
– A legfontosabb célom visszaadni edzőimnek, az udvarhelyi csapatnak mindazt, amit kaptam tőlük. Tudásommal szeretném segíteni őket, illetve szakmámmal is. Jelenleg masszőrként tevékenykedem, gyógytornásznak tanulok, jövőben végzek az egyetemmel, és ott fogok segíteni, ahol tudok – nyilatkozta az U23-as korosztály országos másodikja. Tifán István megjegyezte, mindenképpen szeretne vissza­térni Székelyudvarhelyre, mert jövőjét a szülővárosában képzeli el.

Öt arany Sárospatakról

Szombaton a magyarországi Sárospatakon rendezték meg a V4 Nemzetközi Szabadfogású birkózógálát, melyen a Visegrádi Négyek tagjai, azaz a cseh, a lengyel, a szlovák és magyar sportolók mellett a korondi Lőrincz Márton Sportegyesület birkózócsapata is képviseltette magát.
A megnyitón jelen volt Rep­ka Attila olimpiai bajnok és Deák-Bárdos Mihály négyszeres olimpikon, Európa-bajnok, ötszörös egyéni és egyszeres csapat vb-ezüstérmes, a Magyar Birkózószövetség elnökségi tagja is. A négy ország közel 200 tagú mezőnyében a sóvidéki sportolók kilenctagú küldöttségének mindegyik tagja (Varga Dorottya, Barabás Anna, Fülöp Kristóf, Fülöp Botond, Kacsó Mátyás, Kacsó Ábel, Nagy Tamás, Nagy Tibor és Moldován Vencel) éremmel tért vissza, öt arany- és négy bronzéremmel gazdagítva idei gyűjteményüket.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!