Napszámosok foglalkoztatása: módosult a törvény

HN-információ
Közel öt évvel ezelőtt, 2011 áprilisában jelent meg a napszámosok által végzett, alkalmi jellegű tevékenységekre vonatkozó 2011/52-es törvény. Annak időszerűségét indokoltságát nem is vitatta senki, ám a gyakorlatba ültetés jóformán ki sem bontakozott, és máris kiderült, hogy a jogszabály egyes előírási „pátyolgatásra” szorulnak. Így az elmúlt esztendők során azt többször is kiegészítették módosították – esetenként igen visszás és fura módon. Mikor a fentebbi állítást megfogalmaztuk, a 2014-es esztendőre gondoltunk, ugyanis abban az évben kétszer is beavatkoztak: előbb márciusban a 2014/18-as törvénnyel módosították és egészítették ki, majd júniusban ezt a törvényt is kiegészítették és módosították a 2014/36-os sürgősségi kormányrendelettel. Ez utóbbi jogszabály lényegében arról rendelkezett, hogy melyek azok a kivételes esetek és tevékenységek, amikor a közintézmények napszámosokat foglalkoztathatnak. A szóban forgó kormányrendelet kivételes módon lehetővé tette a helyi tanácsok, valamint az Erdészeti és Mezőgazdaság Tudományi Akadémia, illetve az annak alárendelt intézetek, továbbá a sport és ifjúságügyi minisztérium és az annak alárendelt egységek számára, de kizárólag adott tevékenységek esetében. (Amikor adott tevékenységet emlegetünk, akkor a törvény értelmében a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerét, illetve annak kódszámait kell szem előtt tartani, a közismert CAEN-t.) A 2014/36-os sürgősségi kormányrendeletet nemrégiben „szentesítette” a parlament, és a vonatkozó 2015/254-es törvény a Hivatalos Közlöny november 3-i számában jelent meg. A most hatályba lépett törvény révén, túl a jóváhagyáson, bizonyos módosításokra és kiegészítésekre is sor került. Így például árnyaltabban és pontosabban fogalmazták meg azokra a közintézményekre vonatkozó előírásokat, amelyek kivételes módon adott tevékenységek elvégzése céljából alkalmi jelleggel foglalkoztathatnak napszámosokat. Ami a tevékenységeket illeti, mindegyik ilyen közintézmény esetében fel van tüntetve a tevékenység CAEN-kódja. Ugyanakkor kibővült a törvénynek az a szakasza, amely felsorolja azon nemzetgazdasági tevékenységeket (beazonosítva CAEN-kóddal), amelyek esetében alkalmi jelleggel foglalkoztatható a napszámos. Erre a kibővítésre azért volt szükség, mert egy adott tevékenységi szektorban az érintett/érdekelt közintézmények csak adott, sajátos tevékenységek elvégzésére foglalkoztathatnak napszámosokat. Továbbá egy kiegészítő jellegű bekezdés értelmében, amennyiben nincs a napszámos és a munkáltató között írásbeli megegyezés arra vonatkozóan, hogy a járandóság kifizetésére legkésőbb a hét végén kerül sor, és azt mégis ténylegesen a hét végén „eszközölték”, akkor 1000 lejtől 5000 lejig terjedő bírság róható ki. Emlékeztetnénk: a törvény értelmében a napszámos járandóságát rendszerint a munkanap végén kell kifizetni, és csak írásos megegyezés alapján lehet a hét végén vagy esetleg a tevékenységi periódus végén. Még egy dologra felhívnánk újólag azon vállalkozók, cégek figyelmét, amelyek esetleg napszámosokat kívánnak foglalkoztatni: túl azon, hogy melyik tevékenységi területeken lehetséges ez, nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy annak a tevékenységnek kötelező módon alkalmi, esetleges jellege kell legyen, mert ellenkező esetben elengedhetetlen a meghatározott időtartamú egyéni munkaszerződés megkötése. Ha pedig alkalmi foglalkoztatással próbálják meg „kiváltani” az ilyen jellegű munkaszerződést, akkor joggal és okkal számíthatnak az adott munkáltatók tetemes bírságra is. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!