Nagy jelentősége van a kegyhelynek

HN-információ
Marian Adam Waligóra, a lengyelországi Częstochowa kegyhelyen szolgáló pálos szerzetes volt az idei csíksomlyói búcsú díszmeghívottja és szónoka. A rendházfőnök a búcsúra zarándokolók számára az élet védelmével, a Szűzanya Isten akarata szerinti életével kapcsolatosan üzenetet fogalmazott meg a zarándokok számára. A pálos szerzetessel a búcsút megelőző napon, pénteken beszélgettünk, de nemcsak a búcsú üzenetéről, hanem arról, hogy hogyan látszik Csíksomlyó Lengyelországból. [caption id="attachment_70062" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Márk Boglárka[/caption] – Milyen gondolatok ihlették meg Önt, amikor a búcsún elhangzó prédikációjának megírására készült? – Amikor megtudtam, hogy én leszek a búcsú szónoka, illetve tudomásomra jutott, hogy a Legyen nekem a te igéd szerint lesz a jelmondata a búcsúnak, hónapokig jártak a fejemben a Szűzanya szavai. Úgy érzem, hogy amit Mária mondott válaszul Istennek Gábriel arkangyalon keresztül, azt jelenti számunkra, keresztények, hívő emberek számára, hogy az élet nagy kihívás, akár a családi, akár az egyéni életünkre, döntéseinkre tekintünk. Azért is zarándokolunk a Szűzanyához idén ezekkel a szavakkal, hogy tényleg ő mutassa nekünk az utat, elsősorban azt, hogy hogyan kell válaszolni a Jóistennek. Ő nemcsak szavakkal fejezte ki ezt Isten előtt, hanem az életével, a teljes átadással. Ez az alapvető dolog, amire figyelmeztetni szeretném önmagamat és minden zarándokot. Én idejövök, erre a kegyhelyre, a Szűzanyával találkozom, de azért, mert ő üzenetet ad át nekem. – Milyen a kapcsolat Csíksomlyó és Częstochowa között, illetve milyen hasonlóságot vél felfedezni a két kegyhely között? – Mind a két kegyhely fontos a nemzeteink számára. Nemcsak azok számára, akik itt élnek – a székelyek és csángók számára –, hanem a mai Magyarország területén, és az egész világon élő magyarok számára. Częstochowa ugyanilyen fontos a teljes lengyel nép számára, tehát ez a tény biztosan összekapcsolja a két kegyhelyet. Persze mind a két kegyhelyen élő a Mária-tisztelet. Lengyelország történelmének minden fontos pillanatát valahogyan átéltünk a kegyhelyünkön. Akármilyen jelentős esemény történt, mi a Fekete Madonna előtt fohászkodtunk. Ugyanakkor az országunk nagyjai, minden királyunk oda zarándokolt 1382 óta. Sőt a mostani államfők is rendszeresen elzarándokolnak a kegyhelyre. Örülök, hogy Csíksomlyóra is évek óta járnak a magyar nép vezetői. – Mennyire erős a lengyelek körében a Mária-tisztelet? – Częstochowa élő kegyhely, ahová több millióan zarándokolnak el minden évben. Mi, lengyelek Máriát Lengyelország királynőjének nevezzük, ünnepét május 3-án tartjuk. De éppen pünkösdszombatján országos karizmatikus találkozót tartanak az egész országban. Majdnem százezren imádkoznak együtt Częstochowában a csíksomlyói búcsú napján. – A pálos az egyetlen magyar alapítású rend. Hogyan került kapcsolatba vele? – A częstochowai kegyhelyen járva 1986-ban első gondolatom volt, hogy felhagyom az erdészeti tanulmányaimat, és belépek a rendbe. Nagyon erősen megjelent az a vágy bennem, hogy a kegyhelyen szeretnék szolgálni. Sok kegyelmet kaptam a zarándoklás alatt. Később tudtam meg, hogy itt pálosok szolgálnak, és azt is, hogy magyar alapítású a rend. De ebben mind az isteni gondviselés rejlett, ahogy abban is, hogy most ott szolgálok, házfőnöke vagyok a kolostornak, sőt annak is, hogy itt vagyok Csíksomlyón. Ez Isten nagy ajándéka. – Miért tartotta fontosnak meg­tanulni magyarul? – Amikor újraindult a pálos rend, a rendfőnökünk kérése volt az, hogy legyen valaki, aki megtanulja a nyelvet, mert az segít abban, hogy újrakezdjük a rendi életünket. Egyetemen is tanultam a nyelvet, egy ideig egy pécsi kolostorban is szolgáltam, és úgy alakult, hogy most itt vagyok, és valamennyire érthetően is beszélek magyarul. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!