A Csíki Székely Múzeum idei nagyszabású kiállítása ismét a klasszikus mesterek nyomába kalauzolja a művészetkedvelő közönséget, a látványos tárlat az Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik címet viseli. A Hargita Népe Műhely melléklete, a szervező intézménnyel együttműködve minden héten a kiállítás egy-egy képére hívja fel a figyelmet. Nagy Imre: Forrás, 1929 Olaj, vászon, 95,5 × 82,3 cm j. b. l.: Nagy Imre Zsögöd 1929 Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: FK 3480 A festményt a művész 1937-es budapesti kiállítása alkalmával vásárolta meg a Fővárosi Képtár. A kép Nagy Imre húszas évekbeli korszakának egyik legletisztultabb képviselője, addigi életpályájának mesteri lezárása. A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott tömegei, a háttér síkszerű, szinte geometrikus hatású kialakítása arról a megtalált szintézisről tanúskodik, amellyel a művész a plasztikus-klasszicizáló formaadás, a nagybányai színes festőiség, valamint a fametszetes fény-árnyék kontraszt tanulságait immár egységes képtérré tudja alakítani. A jelenetből hiányzik a gyakran kimódoltnak ható spirituális töltet és a „manierista” pózok felvonultatása, lényegében hétköznapi munkafázisok (vízhordás, mosás) közben a nagy melegben alsóneműre vetkőzött, hús-vér asszonyokat látunk. Egyfajta profán klasszicizálás távolról mégis megragadható: a pallón áthaladó nők akár egy domborműre, a jobb oldalon felmagasodó asszony pedig egy kariatidára is utalhatnak. Nem tudjuk, Nagy Imre ismerte-e a brüsszeli Manneken Pis szobrot, a bal oldali pisilő fiúcskával – modellje Szolnay Sándor gyermeke, Ádám – azonban a képcím székelyesen huncut, játékos értelmezését adta. Szücs György