borús égbolt
Moziszínház
Azt mondják, az ember folyamatosan tanul élete során. Ez így is van, azonban van egy nagyon fontos rész, amit időben el kell sajátítanunk ahhoz, hogy később élni tudjunk a lehetőségeivel: meg kell tanulnunk viselkedni. Gyermekkorunkban számtalanszor hallottuk, hogy nem szabad, ne vedd el, tedd vissza, ülj szépen, ne rendetlenkedj. Ha kissé fogékonyak vagyunk, akkor nagy valószínűséggel felnőttkorunkra annyira belénk ivódnak ezek az intelmek, hogy mindig az adott helyzetnek megfelelően tudunk viselkedni. Egy kicsit megingott ez az álláspontom, mert szembesültem az érem másik oldalával is.
Diákszínjátszó fesztivált tartottak Gyergyószentmiklóson, amelyet nagyszerű kezdeményezésnek tartok. A színpadi megvalósításban nem is volt hiba, ezzel szemben a nézőtéri magatartás bizony megér egy misét, vagy talán kettőt is. Annyira nem lepődtem meg, amikor egy előadás után a kisebbek és a kamaszok elkezdtek türelmetlenkedni, és még azon sem, hogy a Facebook teljes világával előkerültek a mobiltelefonok. A dolog ott kezdett zavarni, amikor a beszélgetéstől nem értettem, mi zajlik a színpadon, ráadásul nemcsak a diákok, hanem a szülők is vad pletykálódásba kezdtek az előadás kellős közepén. Igen, a szülők. Beszélgettek, mindenfélét recsegtettek, nekem pedig elegem lett az egészből, és hazamentem. A szervezők utólag elmondták, hogy minden évben szembesülnek a problémával: a szülők elkésnek a gyermekeik előadásáról, és még ők vannak felháborodva, ha netán már nem tudnak bemenni, hogy megnézhessék azt. Van ennél érdekesebb is, hisz többen rágcsálni- és innivalóval foglalják el a helyeiket, gondolom, mozira számítanak, hisz más magyarázat nem igazán van. Ha a problémát a továbbiakban sem sikerül orvosolni, akkor sürgősen egy olyan megoldást kell találni, amivel mindenki jól jár. Javasolnám, hogy alapítsunk moziszínházat...
Kertész László
_cm.JPG)
