Hirdetés

Módosultak az adófizetési határidők

HN-információ
A 2016/8-as számú sürgősségi kormányrendelet értelmében három hónappal – azaz 2016. június 30-ig – hosszabbította meg azt a határidőt, ameddig az adófizetők úgy fizethetik ki – teljes összegben – az épületre, földterületre vagy szállítóeszközre kirótt adójukat, hogy részesüljenek a helyi önkormányzatok által megállapított 10 százalékos adókedvezményben – hívja fel a figyelmet ismételten közleményében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala. A rendelet értelmében az idei évre vonatkozóan az épületre, földterületre vagy szállítóeszközre kirótt adók első befizetési határideje tehát meghosszabbítást nyer: 2016. március 31. helyett 2016. június 30-ig. Ugyanakkor meghosszabbítást nyert az a határidő is, amely szerint 2016. március 31-ig azok a személyek, akiknek forgalomból kiírt szállítóeszköz van a tulajdonukban, kötelesek erre vonatkozóan egy nyilatkozatot tenni a helyhatóság szakirodájához, minden szükséges iratot mellékelve. A bejelentési kötelezettség olyan gépjárművekre vonatkozik, amelyeket 2015. december 31-ig vontak ki a forgalomból. A fenti kötelezettség teljesítésének új határideje: 2016. május 31. Újabb adótörvénykönyvi módosítás vonatkozik arra, hogy nem 2016. március 31. azon épületek bejelentésének határideje, amelyek nem lakás rendeltetésű vagy vegyes rendeltetésű épületek, hanem 2016. május 31. Ugyancsak 2016. május 31-ig módosult az a bejelentési határidő is, amely a jogi személyek által birtokolt épületekre vonatkozik (a nyilatkozatban fel kell legyen tüntetve, hogy 2015. december 31-én a bejelentő volt az épület tulajdonosa, ugyanakkor szerepelnie kell az épület rendeltetésének, valamint adózható értékének is) – közölte a Városháza. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!