Bizonyára senkinek nem szükséges már bemutatni a gyer­gyó­szentmiklósi Bagossy Brothers Company zenekart, mivel tehetségük kamatoztatásával itthon és Magyarországon is befutottak. A csapat dobosa, Bartis Szilárd számos zenekarban megfordult korábban, az pedig már szinte elképzelhetetlen, hogy ne őt lássuk Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila és Kozma Zsombor mögött a doboknál. Zenéről, dobolásról és sikerről beszélgettünk. – Miként alakult ki nálad a dob és a dobolás szeretete? Talán már gyermekkorodban megbabonázott az ütőshangszer? – Nem, semmi köze nem volt a dobolásnak a gyermekkoromhoz. Rajz–grafika szakon végeztem Csík­szeredában, és örülök, hogy nem azon a pályán folytattam, mert manapság bizony nem könnyű a művészeknek. A középiskola befejezését követően jött a dobolás az életembe, előtte viszont már két hangszert kipróbáltam: a zongorával kezdődött, aztán elkezdtem gitározni, mert eldöntöttem, hogy alapszinten mindenképp meg akarom tanulni. Abban az időszakban volt ez, amikor benne voltam a gyergyói ifjúsági csoportban mint kórusénekes, és épp egy karácsonyi koncertre készültünk, amikor első alkalommal egy dob is bekerült a hangszerek közé. Életemben akkor láttam először testközelből dobfelszerelést. – Ekkor döntötted el, hogy dobolni akarsz? – Igen, nagyon megtetszett, mondhatom, hogy szerelem volt első látásra. Leültem a dobok mögé, elkezdték mutatni az alapokat, és nagy meglepetésemre azonnal ment. Egyik próbát, amikor énekeltünk, rögzítettem egy mp3-lejátszóval, otthon pedig megpróbáltam követni, doboltam rá, majd a következő alkalommal megmutattam a többieknek. Emlékszem, az volt az első nyilvános dobolásom, a teljes kórus felállva tapsolt és ujjongott, nagy önbizalmat adva nekem a folytatáshoz. – Számos zenekarban láthattunk téged ezt követően... – Így van, olyan időszak is volt, amikor majdnem az összes gyergyói zenekarban én doboltam. Az első Baricz Gergő zenekara volt, jött a Hot Snow Storm, No Sugar, Tenderly Band, LariDante, emellett pedig két sepsiszentgyörgyi zenekarba is bekerültem. – Na de hogy kezdődött a Ba­gossy-történet? – Fontos tudni, hogy több formációban is zenéltünk már korábban, nem a BBC volt az első zenekar, amelyben együtt dolgoztunk. Úgy voltam vele, hogy kezdtem megunni a folyamatos „csörömpölést”, vagyis a rockzenét, mivel majdnem folyamatosan azt játszottunk. Jött egy stílusváltás az életembe, és olyan zenekarok iránt kezdtem érdeklődni, mint a Mumford&Sons, Kodaline vagy a The Lumineers, akik olyan egyszerűen zenéltek, de mégis magával ragadott. Bejött ez az indie-vonal, amit a zenekarból mindannyian elkezdtünk hallgatni, és nagyon megtetszett. Inspirálni kezdett minket, azonban nem itt kezdődött, mivel az Add vissza a játékom című dalt Norbi már akkor megírta, amikor még nem is létezett a zenekar. Tetszett a stílus, eldöntöttük, hogy létrehozunk egy zenekart, ebbe kapcsolódott bele később a harmonikásunk, Kozma Zsombor. Külön érdekesség az ő története, mert neki volt egy óriási Roland billentyűje, ami azonban – akárhogy próbáltuk – nem fért be az autóba. Poénból megkérdeztük, hogy nem tudná harmonikával eljátszani? Egy marosvásárhelyi koncertünk következett, és akkora sikere volt a harmonikának, hogy az maradt végül. – Nagy fejlődésen ment át a zenekar öt év alatt, te ezt hogyan élted meg dobosként? – Tapasztalat szintjén érzem magamon a fejlődést, a gyakorlás szempontjából azonban már nem, mivel nincs olyan sok időm gyakorolni. Jelen pillanatban azt tartom fontosnak, hogy megmaradjak ezen a szinten, amelyen vagyok. – Sokáig dolgoztál is a zenélés mellett… – A családi vállalkozásban, orgonasíp-készítéssel foglalkoztam tizenkét éven keresztül, idén azonban úgy döntöttem, hogy nem folytatom, mivel egyik a másik rovására ment: dolgozni és zenélni sem tudtam igazán jól a fáradtság miatt. – Befutott a zenekar, közös fotók készülnek, autogramokat osztogattok. Hogy éled meg a népszerűséget? – Amikor elkezdtem zenélni, az volt az álmom, hogy olyan szintre kerüljek, amilyenen most vagyunk. A rajongók éltetik a zenekart, azonban ez egy olyan helyzet, amelyet tudni kell kezelni, mivel a dicsőség nagyon könnyen az ember fejébe szállhat. Azt hiszem, ezt úgy lehet elkerülni, ha egy idő után letisztítod magadban, hogy ez teljesen természetes. Eleinte nagyon izgalmas volt, most már azonban teljesen normális dolgok ezek: fotó, autogram, ami olyan érzés, mintha a munkádat elvégezted volna. – Van benned idegesség a koncertek előtt? – Persze, de ez teljesen természetes. Mindig izgulok, hogy jól menjenek a dolgok, mivel most már egy összerakott produkcióval állunk színpadra, amiben nincs improvizálás. Sokkal nagyobb figyelmet igényel, a második szám után azonban mindig elillan az izgalom. – Mit gondolsz, a ritmusérzéken túl, milyen adottságokra van szüksége egy dobosnak? – Úgy gondolom, ahhoz, hogy igazán jó dobos legyen valakiből, legalább egy másik hangszeren is tudnia kell játszani, mivel másképp csak a ritmust hallja, egy zenekarban viszont fontos alkalmazkodni a többi hangszerhez. Emellett, ami szintén elengedhetetlen, hogy minden ütés a lélekből fakadjon. Kertész László