Mi történik ma a fiatalokkal?

HN-információ
Közel száz diák részvételével kezdődtek el a próbái az Egy popfesztivál című musicalnek Gyergyószentmiklóson. A Szín-kron diákszínjátszó csoport, valamint a Salamon Ernő Gimnázium kórusa és zenekara közösen dolgozza fel Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című művét. A kérdésfelvetés soha nem volt ennyire aktuális: mi történik ma a fiatalokkal, miért akarnak kiválni a társadalomból? Még mindig aktuálisak a Képzelt riportban bemutatott társadalmi problémák az előadás szervezői szerint, ezért érdemes újra elővenni. – Egy olyan előadás ötletét kerestük, amely a fiatal korosztályról szól, beszél arról, hogy mi történik ma velük a világban. Azért esett a választásunk erre a musicalre, mert a hetvenes évek fiataljainak társadalomellenes attitűdje ma is jellemző, annyi különbséggel, hogy most az internet szegleteibe vonulnak el, így próbálva kiválni az őket körülvevő világból – ismertette a produkció gondolatiságát sajtótájékoztatón Kolozsi Borsos Gábor színész, a Szín-kron csoport vezetője. A darabban zenei világát – az 1973-as musicalváltozatot, majd a 25 éves évfordulóra Presser Gábor és Borlai Gergő által átdolgozott dalokat használva – Korpos Szabolcs zenetanár, a Salamon Ernő Gimnázium zenekarának vezetője alkotja meg. – Fontos számomra, hogy megmaradjon a darab sajátos környezete, ugyanakkor a mostani idők fesztiváljairól is beszéljen, hiszen ez a téma foglalkoztatja a ma fiataljait is. A darab helyszíne is koncert – színház a színházban –, ezért más dalok is belekerülnek, megteremtve a nyüzsgő fesztiválhangulatot – beszélt a produkció zenei részéről Korpos Szabolcs. – Érdekes, hosszú út áll előttünk, hiszen a közös mozgás nagyszerű energiákat mozgat meg. A darabban nem konkrét koreográfia látható majd, hanem egy csoportos mozgásanyagban szerepelnek a diákok, egyszerre sokan, kis térben – mondta el a darab koreográfusa, Molnár Dalma táncos. A szereplőválogatásra az ötletgazdák várakozásait felülmúlva nagyon sok diák jelentkezett: nemcsak szereplőket, énekeseket választottak, hanem fontosnak tartották, hogy minden, művészet és színház iránt érdeklődő fiatal munkát, elfoglaltságot találjon a produkcióban. Sok diák lesz, akit nem látnak a nézők a színpadon, de munkájuk benne lesz ebben a közösségi élményt adó alkotásban: sminkesek, fodrászok, médiacsapat, ügyelők, technikusok fognak dolgozni – hangsúlyozta Kolozsi Borsos Gábor. Hozzátette: bár a darab próbái már elkezdődtek, továbbra is várják azokat a 12 évüket betöltött diákokat, akiknek felkeltette az érdeklődését a téma, és stábtagként csatlakoznának a csapathoz. A produkció bemutatóját jövő év márciusára tervezik Egy popfesztivál címmel, amelyben partnerük a Figura Stúdió Színház.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!