Mi lesz a sporttal?

HN-információ
Sok-sok minden más mellett a sportot is nagyon érzékenyen érintette a koronavírus-járvány, és ez még egy optimista megfogalmazás. Sportrendezvény-szervezők szerint a március 15. és május 15. közötti időszak egyenesen katasztrofális volt, a tendencia pedig nem javul. A következmények kiábrándítók. Az 1. Liga némileg újraindult, a csapatok elkezdték az edzéseket május közepén, aztán egy nappal az első meccs előtt kiderült: egy focis, egy szertáros és egy csapatorvos koronavírusos lett. A két gárda meccseit egyelőre elhalasztották, sem a Bukaresti Dinamo, sem pedig a FC Botoșani nem lép pályára, így soros ellenfeleik is kényszerpihenőn lesznek. A többi sportágban egyelőre csak terveznek, van, ahol már közeledik egy verseny, de a jelenlegi állás nem túl biztató. A hét végén végre elindul a hazai autósportban az élet, igaz, a látszat szerint bal lábbal. Cheile Grădiștei ad otthont a hegyibajnokság első futamainak, a pontvadászatban az elmúlt években kevés olyan verseny volt, ahol ne lett volna legalább nyolcvan induló. Ezzel szemben ma lasszóval fogja a szervező a versenyzőket, ugyanis a hivatalos nevezési határidő lejártáig mindössze harmincan jelentkeztek. A brassói klub vezetője – aki az országos hegyibajnokság legtöbb futamát szervezi immár közel huszonöt éve – azt írta, legutóbb az 1990-es évek közepén volt ilyen alacsony a nevezők száma. Szerinte legalább húsz évvel vetette vissza a hazai autósportot a koronavírus-járvány. A ralisok jövő hétvégén kezdik az idényt, a nevezés hétfőn jár le, de valószínű, hogy az Argeș Ralin sem lesz túljelentkezés. És hogy a vírus okozta gazdasági válság mennyire roppantotta meg az autósportot jelzi az is, hogy az egyik legtehetségesebb hazai pilóta, Valentin Porcișteanu – aki mellesleg pitești-i és a 2011-es év országos bajnoka – a múlt hét végén bejelentette: anyagi okok miatt nem vesz részt a pontvadászatban. Hasonló lépésre kényszerült Răzvan Nechifor is, akinek Mag Levente navigált, így egy székellyel kevesebb indulója lesz az idei ralibajnokságnak.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!