Mi az, ami fontos?

„Meghatározatlan ideig elmaradnak a Csíki Játékszín előadásai […] új játékrendet csak akkor áll módunkban közölni, amikor a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi” – olvasom a Csíki Játékszín oldalán. „A színház egy kidolgozott évadtervvel rendelkezik, amely azonban a járvány és a járványügyi szabályozások miatt állandó átrendezésre kerül” – ezt már a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház oldalán. „Kedves nézőink, mivel meghaladta a fertőzöttségi arány a három ezreléket városunkban is, október 20. és november 3. között nem tarthatunk előadásokat” – közli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház oldala. „Elmaradnak a Tompa Miklós Társulat októberi előadásai” – olvasom az oldalukon. De még lehetne sorolni, hiszen a világjárvány és annak minden egyes következménye kemény hatással van a színházakra, de általában véve a kulturális események, rendezvények mindegyikére. A galériákban leginkább a kiállított művek nézik egymást, s az olvasók sem találkozhatnak az írókkal, elmaradnak a könyvbemutatók. Véleményem szerint nem ezek azok a helyszínek, ahol kifejezetten magas a fertőzöttségi veszély. Sehogy nem tudok például összehasonlítani egy félig üres nézőteret egy emberekkel teli szupermarkettel, ahol a kipakolt termékeket kedvükre tapogatják az emberek. A kulturális események azok, amelyek elmaradnak, mert ezek elmaradhatnak, és a kulturális események helyszínei azok a helyek, amelyek bezárnak, mert be lehet zárni őket. Azt is meg kell jegyezni, hogy korábban sem volt rózsás a helyzet, hiszen Romániában a kultúrának sosem volt nagy jelentősége, legalábbis ez derül ki különböző statisztikákból. „A románok két banit sem adnak a kultúrára” – olvasom egy ilyen statisztikát értelmező cikk címeként a mediafax.ro oldalán. Egy évvel ezelőtti az írás, az igaz, de kedvem sincs frissebb adatok után keresgélni. Van viszont jó példa is, ilyen a holland kormány művelődési irányelve. A hollandok célja ugyanis erős kulturális szektort kialakítani a gazdaságban, a kultúrára gazdasági iparágként tekintenek, amely anyagi szempontból (is!) jövedelmező lehet.
Mindeközben a mi társadalmunk úgy tekint a kultúrára, művelődésre, mint ami inkább fölösleges, mint hasznos, mint hogyha csak arra lenne jó, hogy elszívja az emberek pénzét. Egy másik cikk címe: „A plázákra nem hat a vírus: egymás után nyílnak az új bevásárlóközpontok Erdélyben”. Csodálatos! Lehetne azt mondani, hogy a hatóságok nem tudják megállapítani, hogy mi veszélyes és mi nem az emberek számára, de szerintem arról van szó, hogy a hatóságoknak nem áll érdekében megállapítani, hogy valójában mi jelenthet fenyegetést és mi nem. Ha valamiben nincs pénz, akkor nem kell foglalkozni vele?
Egyébként nagyon ellentmondásos az, hogy a színházak a közönség egészsége érdekében zártak be. Én úgy gondolom, hogy a közönség mentális egészségének épp a művészetekre lenne most szüksége. Minden embernek szüksége van a szépre, szüksége van a művészetre, a művelődésre, főleg akkor, amikor a világ a feje tetejére állt, amikor minden kicsúszott a rendes kerékvágásból. Bizonyára sokan ismerik Mr. Keating valamelyest szentimentális szavait a Holt Költők Társaságából, ennél többet én sem szeretnék mondani: „Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság… ezek mind nemes dolgok, kellenek a létfenntartáshoz, de a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok, amikért élni érdemes.”

Péter Ágnes