Sokat írnak és beszélnek összevissza arról, hogy minek alapján számítható ki az ökológiai lábnyom. És az is elhangzik a médiában, hogy évről évre egyre korábbra esik a túlfogyasztás napja. Ötven évvel ezelőtt december 23-án érte el a Föld lakossága ezt a határt, 2017-ben augusztus 2-án, 2018-ban augusztus 1-jén, 2019-ben július 29-én. Azt jósolták, hogy amennyiben nem következik be valami radikális változás az emberiség életében, akkor ez a pillanat 2020-ban július 21–22-én már bekövetkezhet. 
Szerencse úgymond a szerencsétlenségben, hogy a világjárvány visszafogta valamelyest a fogyasztási őrületet. Ez volt a gyökeres változás. Áprilisban nagyjából bezárkóztunk az otthonainkba, úgyhogy 17 százalékkal csökkent globálisan a szén-dioxid-kibocsátás. Legalábbis ezt írják a statisztikák. Ám májusban már úgy nekiveselkedtünk, hogy mindjárt túlléptük a tavalyi szintet. Feltételezhető, hogy júniusban is hasonló lehetett ez az érték, mert próbáltunk „rendesen” élni, és most, a júliusi napokban sem változhattak nagyon jó irányba a szokásaink, hiszen sokan azt is megkockáztatjuk, hogy elmenjünk nyaralni, és ugyanolyan előszeretettel keresgéljük a távoli országokból származó, sok műanyagba csomagolt olcsó portékát.
Nem tanultunk semmit. Egyelőre. Rövid volt a tanfolyam, és nem volt igazi tétjük a vizsgáknak. Ez még csak gyorstalpalónak számít. A mesterképzésre majd a szükség vesz rá… Egyre inkább visszazuhanunk a konzumidiotizmusunkba. A közegészségügyi előírások megkövetelik a maszkok és a gumikesztyűk használatát. Újfajta hulladék-kategóriák jelentek meg. Ipari mennyiségben, milliós nagyságrendben, hiszen hajigálják utánunk, javasolják, megkérik, követelik a védőeszközök használatát. Mi pedig úton-útfélen vetjük el. Még az sem biztos, hogy jó helye van a hulladék-konténerekben, mert a teher, ott is teher...
Az a bizonyos lábnyomszámítás különböző paramétereket sorol: lakás, étkezés, közlekedés és hulladéktermelés. Ezeken belül ott vannak a további összetevő alkategóriák, amelyek más szempontú vizsgálat szerint a jólét jellemzői. Ilyenek: Mekkora a lakásban az egy főre eső lakóterület? Milyen fűtése van a házunknak? Takarékosak-e a naponta használt vízöblítéses illemhelyek? Milyen anyagokból épült a ház? – Elgondolkodtató adatok, és mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy globálisan 1,7 Földet „használjunk” el évente.
Sokat segített, hogy kevesebbet ingáztunk a munkahelyünkre. Jót tett az otthonról történő munkavégzés is a Földnek. Eltávolodhatunk így a zsúfolt városok-
tól és az agglomerációs övezetektől. Hosszabb távon az is segítség lesz, ha többet kertészkedünk, ha nem vásárolunk fölöslegesen a hipermarketekben, és ezzel is rövidítjük a logisztikai láncot. Mintha ritkábbak lennének manapság a felhagyott falusi birtokok. Mintha a barkács- és kertészeti üzletek megnövekedett forgalma is jelezné a hagyományos életterek felé való jótékony fordulatunkat.
Akár a törvényesített lábnyom létrehozása lenne üdvös világszinten. Minden országban. Hogy felelőtlenségükben az emberi egyedek ne falhassák fel ivadékaik életterét. Ugyanakkora szabadság-adagot, pontosabban láncot viseljen a munkanélküli, az LMBT-, a BLM- és a megélhetési zöld aktivista, a püspök, az üstfoltozó, a milliárdos és a honatya. És lassan a testtel, hogy ne költsem előre és bolondul a kvótám. Hadd maradhassak a határérték alatt. És olyan legyen az egyéni keret, hogy azt ne vehesse át pénzért vagy üveggyöngy fejében a tehetős a szegénytől. A fekete a fehértől. Egyik ország a másiktól. Egyik vidék a másiktól. Életre szóló legyen, mint a lelkiismeret.