Mementó a blokkok között

Mostanában gyakran előfordul, hogy a napi parkolóhely-vadászat végén végül pár száz méterre a tömbházunktól, egy vasból készült szőnyegporoló állvány alatt tudjuk hagyni autónkat. Biztosan más városokban is maradt még ezekből néhány, ahogy a mi lakótelepünkön is, bár azt már ezer éve nem láttam, hogy használná valaki. Beugrik viszont a kép gyermekkoromból, amikor nagytakarítás idején vonult a család, ketten cipelték az összetekert szőnyeget, valakinek egy vízzel teli tálat, s persze a porolóeszközt is vinnie kellett, aztán a legmagasabb családtag átvetette a „perzsát” a porolóállványon, és kezdődhetett a csapkodás, amelynek hangja csak úgy visszhangzott a „blokkok” és pléhgarázsok között.

Már nem porolunk. Így nem porolunk. A rozsdás állványok a pár évtizeddel ezelőtti világ
mementóiként csúfítják a tereket, mint minden, ami elvesztette funkcióját, meg egyébként sem volt szép sosem, legfeljebb csak praktikus… Hasonló jelentése van számomra annak az ugyancsak főleg lakótelepi jelenségnek is, ami azért szerencsére kiveszőfélben van: amikor lestrapált traktor- vagy teherautó-gumiabroncsok belsejébe ültetett virágokat (előszeretettel büdöskét) látok egy-egy lakótömb körüli zöldövezetben. Virággrupp à la 80-as évek… Sok helyen ott maradtak még a durva és otromba beton virágládák is, amelyekben többnyire nem nő semmi, legfeljebb a por és a szemét, a PET-palackok,  talosdobozok gyűlnek bennük. Bár a székelyföldi városok központi részein ilyet már nem igazán látni, a lakótelepeken még fellelhetők.

Az átkos mementói azok a vasbeton vagy vasszerkezetek is, amelyek egy-egy megye vagy település határát, bejáratát „díszítik” még ma is. Egyre romosabbak, rozsdásabbak e szocreál művek, de már túléltek jó pár évtizedet, és valahogy kevés helyen volt rá akarat, energia és pénz, hogy másra, korszerűbbre, szebbre cseréljék ezeket a förmedvényeket. Vagy ha el is helyeztek valami újat (például román többségű régiókban azokat a nemzeti színben pompázó, dizájn szempontjából szépnek nehezen mondható darabokat), akkor is hagyták a régit az út mentén. A Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratánál is áll még egy példány, bár tetejéről a lobogó láng már eltűnt…

Az az érzésem, hogy annyira megszoktuk ezeknek az objektumoknak a jelenlétét magunk körül, hogy már észre sem vesszük. Poroló, pléhgarázssor, gumiabroncsok, málladozó beton, kiálló vasak – vajon milyen lehet ez a kép külföldi szemmel?

Asztalos Ágnes