Hirdetés

Megszűnik a gyorshajtás a Patak utcában Fekvőrendőrök a gyerekek biztonságáért

HN-információ
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. Egykori Csíki TV-s munkatársammal, az állandóan változó videós szakma minden csínját-bínját értő Csíki Zsolttal, a szervezők felkérésére, hosszú esztendőkön át, mi forgattuk a csíksomlyói Ezer Székely Leány Napja hivatalos filmes krónikáját. Voltaképpen mindig két filmet készítettünk: az egyik az esemény részletes nyomonkövetése, az élő felvételek rögzítése, a másik pedig nagyjából egyórás dokumentumfilm, amelyet majd sugározhatnak a televíziók. Zsolt minden esztendő júliusának első szombatján több operatőrt irányít, a székely leányok és legények Csíkszeredába érkezésétől, a városközponti megnyitóünnepségektől egészen a többórás csíksomlyói műsor utolsó részletéig, minden szögből, még drónnal is készítenek felvételeket. Jómagam közben kinézek érdekes résztvevőket, akikkel akár én, akár segítőtársaim interjúkat készítünk, és mindezekből, illetve narrációs szövegekből áll majd össze a film forgatókönyve. A rendezvénynek mindig vannak meghívottai, 2012-ben a Magyarországról érkező bukovinai székely utód, Kóka Rozália (1943) mesélt-énekelt a színpadon, és a népviseleteket bemutató sátorban fellépése után beszélgettem vele, ez alkalommal ajándékozta nekem a könyvét. Menet közben elmondtam neki, ne lepődjön meg, hogy nagyon sokat tudok a bukovinai székelyekről, mert kiadói felkérésre nemrég kellett írásbeli ajánlatot tennem egy olyan kézirat megjelentetésére, amely a járványokkal foglalkozott a térségben, megfelelő társadalmi háttérrel és rengeteg nevet felsorakoztatva, ezért sok forrásanyagot is olvastam hozzá. Dióhéjban: az 1764-es madéfalvi veszedelem után több mint tízezer székely menekült át Moldvába. Miután 1774-ben az osztrákok megszerzik Bukovinát, több népcsoportot telepítenek be, 1777 és 1786 között így alapítanak öt falut a menekült székelyek. Ám amint számbelileg gyarapodnak a székely családok, a megélhetést jelentő egykori földbirtokok felaprózódnak, egy évszázad leforgása alatt sokan máshol, leginkább Moldovában kell munkát keressenek. 1883-ban mintegy 3500 székely család települt át Belgrád közelébe, az ott folyó csatornázási munkálatokra, ők alapították Székelykevét és még két falut. 1910-ig a bukovinai székelyek, mintegy kétezren, áttelepítések révén Déva és Vajdahunyad körül vertek tanyát, Csernakeresztúr és Sztrigyszentgyörgy a két színhely, 1905 körül pedig tömegesen vándoroltak ki Kanadába, hogy az ott megszerzett pénzzel majd földet vásároljanak Bukovinában. 1941-ben a magyar hadsereg bevonult Bácskába, a szerbek elmenekültek. Üresen hagyott házaikba több mint 13 000 székelyt és 1000 moldvai csángót telepített át a korabeli magyar kormányzat, felszámolva az egykori bukovinai szállásterületet. A háború végén, a szerbek visszatértével, megint menekülni kellett, ezúttal a Magyarországról kitelepített svábok házaiba, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye falvaiba. A kollektivizálás, azaz a téeszesítés megint alaposan megviselte a földszerető székelyeket, többen munkahelyeket keresve a nagyvárosok felé igyekeztek, így került Kóka Rozália családja több száz más székellyel együtt a Budapesthez közeli Érdre. Úgy hallotta – mondta nekem –, hogy Zsögödben is vannak Kókák. Sok hasonló nevű síremléket fotóztam le a temetőben és elküldtem neki, több könyve mellett hátha segít neki megírni egy újabbat. Számunkra pedig hadd maradjon a tanulság: a ki- és áttelepítések mindig a történelem legmegrázóbb fejezetei. (Bukovinai székely és moldvai csángó népi szerelmes történetek és mesék. Timp Kiadó, Üllő, 2011. Gondozta: Solymossy Zsuzsanna, illusztrálta: Péter László.)

Székedi Ferenc



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!