Hirdetés

Megszerettetni a minőségi irodalmat

HN-információ
A Napsugár és a Szivárvány folyóiratoknak a kezdettől fogva máig alapvető feladatuk, hogy olvasásra és a minőségi irodalom szeretetére neveljék az óvodáskorú és elemista gyerekeket – vallja László Noémi költő, a két gyermekeknek szóló lap főszerkesztője. Többek közt arról beszélgettünk vele, hogy vajon olvasóvá tudja-e nevelni a két kiadvány a legifjabb nemzedékeket. – Az 1957-ben alapított Napsugár című folyóirat a már írni-olvasni tudó gyermekek lapja. A lap valamiképpen az 1956-os események hatásainak csillapítására, valamint az erdélyi magyar ifjúsági és gyermeksajtó megteremtését sürgető igényekre született. Hogy látod, hogyan alakultak időközben az óvodásoknak szóló Szivárvánnyal kiegészült Napsugár szerkesztői céljai az évtizedek folyamán, milyen elképzelések alapján változott a szerzői köre, és hogyan módosult a lap befogadása az évtizedek során? – A Napsugár–Szivárvány lappárosról többször elhangzott, hogy Erdély magyar gyermekirodalmi lapjai. Gyermekirodalmi lap – nehéz koncepció ez, különösen ha arra gondolunk, hogy a gyerekek elsőként mindig a rejtvény-, kézimunka- vagy viccoldalakat keresik, és hogy ez tulajdonképpen így van rendjén. Mégis szükség van erre a két lapra, melyeknek kezdettől fogva máig alapvető feladatuk, hogy olvasásra és a minőségi irodalom szeretetére neveljék az óvodáskorú és elemista gyerekeket. Emellett ugyancsak kezdettől fogva mindmáig ott van az a törekvés, hogy a lapokba illusztrációkat készítő képzőművészek munkáin keresztül az olvasók nyitottá váljanak a valódi értéket képviselő vizuális világ iránt. Magyarul, hogy képesekké váljanak megkülönböztetni az eredetit, hiteleset, érvényeset és kidolgozottat az összecsapottól, hamiskástól, felszínestől, gyökértelentől. Ahogyan Kányádi Sándor oly gyakran büszkén emlegette: ezek voltak azok az újságok, amelyeket az iskolában, órán is lapozni lehetett. Paradox módon ez némiképp a lapok hátrányára is szolgál, hiszen jellegükhöz tagadhatatlanul hozzátartozik, hogy felnőttekre – jelesül a pedagógusokra – kell támaszkodniuk abban, hogy a gyermekek kezébe jussanak. Ez azt a rendkívüli elvárást támasztja a szerkesztőkkel szemben, hogy ilyen értelemben vett „kiváltságos” helyzetükkel ne éljenek vissza, és soha ne szűnjenek meg minőségi tartalmat nyújtani minőségi formában. E két erdélyi gyermeklap szerkesztőségében hagyományosan az irodalmi szakma legjelesebbjei fordultak meg. Szerkesztői voltak Fodor Sándor, Bálint Tibor, Kányádi Sándor, rendszeres szerzői Lászlóffy Aladár, Bajor Andor, Hervay Gizella, Markó Béla, hogy csak néhány nevet említsek. A rendszerváltás után a lapokat Zsigmond Emese főszerkesztő és Müller Kati művészeti vezető vitték tovább. Az ő munkájukkal épült ki az az elképesztő, pedagógusokkal kialakított kapcsolati háló, aminek a lappáros az elmúlt három évtizedben való fennmaradását köszönheti. Mert sajnos nem minden itt élő szülő számára egyértelmű, hogy magyar ajkú gyermekének a körülbelül egy kiló kenyér árába kerülő gyermekirodalmi havilapot biztosítania kell. – 2020-tól vagy a két gyermekirodalmi fórum főszerkesztője. Az elmúlt hónapokban máris megváltozott a lapok dizájnja, megújult a honlapotok is. Szándékod, szándékotok szerint a külcsín milyen váltásra, változásra utal a belbecst illetően? Milyen elképzelésekkel vállaltad el? Mi az, amit továbbviszel az eddig érvényesített szerkesztői koncepcióból, és mi az, amin változtatni szeretnél? – Mindenki számára nehéz évet hagytunk magunk mögött. Többek között amiatt is, mert a hullámokban ránk törő világjárvány a Napsugár és a Szivárvány helyzetének sem kedvezett. De ettől eltekintve is elképzelhetik, hogy minden váltás bonyolult vagy legalábbis érzékeny folyamat. Nem volt ez másként nálunk sem, ahol az elmúlt három évtizedben nyilván kialakult egy hatékony rutin, egy értékes szerzői és illusztrátori kör és a dolgoknak egy bizonyos rendje, melyek együtt hivatottak voltak biztosítani azt, hogy e két gyermeklap az év tíz hónapjában minél szélesebb körben az óvodások és kisdiákok kezébe kerülhessen. A Napsugár és a Szivárvány szerkesztősége minden áldozatot meghozott annak érdekében, hogy a lapot a lehető legalacsonyabb áron, a legszínesebb kivitelben bocsáthassa a kis olvasók rendelkezésére. Én leginkább ilyen értelemben változtattam, mert úgy gondolom, hogy a digitális eszközök szédítő térhódításának körülményei között a papírtermék csak akkor tölti be küldetését, ha rendkívüli minőséget nyújt és képvisel, vagyis papírból is a legjobbat, legtetszetősebbet, legpapírabbat nyújtja – és még így is szülői oldalról alaposan meg kell támogatni ahhoz, hogy az írott betűt egyre inkább kiszorító eszközökkel felvehesse a harcot. Feltétlenül tartani szeretném a lappáros által örökösen képviselt irodalmi és képzőművészeti minőségi szintet! Az eddigi megjelenéssel szemben azonban én egy némiképp egyszerűbb, minimalistább vonalat képviselek. Ez természetemből fakad, ugyanakkor abból a meggyőződésből is, hogy a körülöttünk forrongó káosszal csak a tisztaságával, egyediségével kitűnő termék képes érdemben versengeni. – Hogyan látod a nyomtatott lapok mai (verseny)helyzetét az internetes felületeken megjelenő irodalmi tartalmakhoz és az online tér jóval színesebbnek és gyorsabbnak tűnő, illetve ezt a látszatot keltő felületeihez viszonyítva? Véleményed szerint mivel és milyen módszerekkel szólíthatók meg irodalmi szempontból a mai gyerekek? – Én amondó vagyok, legalább az irodalom, a könyv, az olvasás maradjon meg papíralapú hordozón. Különösen gyerekkorban! Eleve a kézírás kialakulásához szükséges adottságok kezdenek lassanként elmaradozni a most 6–7 éves gyerekek korosztályában, ez pedig vitathatatlanul annak a jele, hogy az elmúlt pár évben sajnos nem papírral, ceruzával, ollóval, ecsettel piszmogtak a kicsik, hanem táblagéppel és okostelefonnal. Kétségtelen, hogy egyrészt remek kis robotok, teljesítőgépek, munkavégző egyedek fejlődhetnek ki így. De ha a felnőtt társadalom megengedi, mert fáradt, egykedvű, és mert egyszerűbb a gyermeket valamely eszközzel magára hagyni, mint közös erőfeszítéssel a képzelet birodalmát meghódítani, szóval ha megengedi, hogy gyermekeinkből kikopjon a képzelőerő, akkor a mindennapi életből is évtizedek múltán kiesik majd mindaz a művészi vonás, teremtőkedv, kreativitás, fantázia, szellem, amiért nemrég még úgy gondoltuk, hogy élni jó. Másrészt pedig azt kell mondanom, hogy a virtuális világ csavarjain edződött fiatal generációkat jóval rövidebb, mozgalmasabb, színesebb irodalmi szövegekkel lehet csak meghódítani, és ez a jövőben sem rövid ideig lesz így. Tömören, velősen, hajmeresztően – valahogy így képzelem el a következő évek gyermekirodalmát. Vagy esetleg lazán, viccesen, találékonyan. Mindenképp valamilyen átlagon fölüli vonásuk kell hogy legyen majd a gyerekeknek szánt szövegeknek. Az átlagos sajnos már nem lesz figyelmükre méltó. – Mit gondolsz, van-e és mi a szerepe a gyermeklapoknak a gyermekek olvasóvá nevelésében? És ha már sikerül őket kiskorukban netán rászoktatni az olvasásra, hol veszítjük el később jó részüket? Hogyan lehetne biztosítani a folytonosságot, azt, hogy felnőttként is többen olvasók maradjanak? – Itt nyilván haza kell beszélnem. Meggyőződésem, hogy a kötődés érzékeny szálainak a segítségével ez a mindenkoron szívvel-lélekkel szerkesztett lappáros, a Napsugár és a Szivárvány évtizedeken át segített meghódítani a gyerekeket és bevezetni őket a gyermekirodalom, az ifjúsági regények és a költészet világába. De azt is kijelenteném, hogy olvasó valójában csak abból lesz, aki annak született. Azt gondolom, ez valami olyasmi, mint a hivatás. A szavak birodalmában csak az kirándul, aki átérzi és felfogja, hogy ez az olvasásnak nevezett utazás micsoda elképesztő kaland, micsoda lelkesítő, építő és világtágító tapasztalat. Ezt igazság szerint katedráról prédikálva nem lehet megértetni. Az olvasásra nevelésben, a folytonosság biztosításában azonban, a fentiektől eltekinve, azt hiszem, a leghatékonyabb eszköz a példamutatás. Ahol a családban akad könyvmoly felnőtt, ahol van még egész falat beborító könyvespolc és valaki, aki rendszeresen összegömbölyödik egy könyvvel egy fotelban, ott biztosra vehetjük, hogy legalább egy olvasni szerető gyermek is kerül! A Napsugár és a Szivárvány pedig ilyen könyvmoly felnőttek lelőhelye és közvetítője, és e két irodalmi gyermeklap ilyen értelemben kíván hónapról hónapra jó példával szolgálni a jövő potenciális olvasóinak.

Borsodi L. László



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!