„Isten azért teremtette a zenét, hogy Szavak nélkül tudjunk imádkozni” (John Lennon) A székely falvak életét kutatva, annak mindegyikében a legrégibb időktől fogva mind a legények, mind a házasemberek körében megtalálhatjuk a legegyszerűbb pengetős hangszert, a citerát. A fonókban és a katonabúcsúztatókon a népdalok meg a katonadalok éneklésekor mindig citeraszó kísérte a vidám kedvű nótázókat. Aztán legtöbb helyen, így falunkban is, lassan kiment divatból e népi hangszer, helyét felváltotta a majd minden faluban létező cigányzenekar. Ezek már alkalmasabbak voltak a mostaninál gyakrabban szervezett táncmulatságokon való zenélésre, hangerősségük okán is. Legtöbb faluban csak a XX. század elején kezdtek épülni a kultúrotthonok, addig minden vasárnap délután egy-egy nagyobb udvarral rendelkező gazda udvarán, majd később a zsidó korcsmáros nagyobbik termében tartották a táncmulatságokat, ahol a talpalávalót a cigányzenekar, akkori elnevezés szerint a cigánybanda szolgáltatta. Egy idős, még életben lévő embertől sikerült megtudnom az utolsó cigányzenekar tagjainak a nevét: Csányi Károly prímás, Forgács Rupi, Bigyi József (Róka) másodhegedűsök, Csapai János kontrás, Bábi István klarinétos, Máté Béla cimbalmos, Kóré János nagybőgős. Victor Hugo megfogalmazása szerint „a zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul”. Ezt szolgálták abban az időben dívott éjjeli zenék a lányos ablakok alatt. Az ott elmuzsikáltatott dal szavak nélkül is tudtára adta a „kiválasztottnak” mindazt, amit szavakban nem tudott volna a szerető legény átadni a lánynak, s a muzsikaszó idején a szobában gyújtogatott gyufaszálak tudtára adták a legénynek, hogy megértette szerető mondanivalóját. Aztán a technika fejlődésével a mikrofonok, hangerősítők, elektromos orgonák stb. megjelenésével a többségi társadalom mindegyik faluból kiszorította a cigányzenekarokat, helyüket a gépzene vette át hangerősítő alkalmazásával, de ez soha fel nem ér a hagyományos cigányzenészek kellemes hangzású muzsikájával. A cigányzenekar mellett 1920-ban Bán Dezső jómódú gazda kezdeményezésére megalakították a fúvószenekart, amely alkalmasabb volt a majálisokon, szüreteken tartott térzenére. Miután saját költségükön megvásárolták a hangszereket, karmesternek a Székelykeresztúron tanító Réter Jánost fogadták meg, aki rövid időn belül szép eredményt ért el velük. A fúvószenekar tagjai voltak: Bán Dezső, Bán Károly, V. Gagyi Lajos, J. Varró Domokos, Gyarmathy Gergely, Varró Árpád, Gábor Mózes, Bán János (őrmester), Gyarmathy János (Pipás), Bán Lajos (Vadász), Bán Dezső, ifj. Balogh Dénes, id. Balogh Károly, id. Gyarmathy Gergely, Gábor József, Deák Lajos, Gyarmathy Lajos, A. Pitó János, Gagyi János (Tüzér) és Bán Gábor. Sajnos, a fúvószenekar 1951-ben felbomlott, a hangszereket Gyergyószárhegyre eladták. A XX. század közepétől a Nyugat divatszele nemcsak öltözködési, kulináris és egyéb hagyományokat szorított ki, zenei téren is új szelek kezdtek fújdogálni. A cigányzenekarokat a dzsesszzenekarok váltották fel, amelyekben már nem volt helye a hegedűnek, cimbalomnak, nagybőgőnek, ennek folytán a falusi bálokon is fület sértő, a hangerősítős, újmódi elektromos hangszerek szolgáltatják a zenét. Vidékünkön eltűntek a hagyományos cigányzenekarok, bár csupán Székelyszenterzsébeten, amely községünkhöz tartozik, ezelőtt három évtizeddel öt ilyen zenekar létezett. Hosszú ideig falunkban sem volt semmiféle zenekar, minden egyes rendezvényünkre idegenből kellett zenészeket fogadnunk. Kodály Zoltán megfogalmazása szerint: „Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” Ezen segített a nemrég falunkba került Vida Zsombor mérnök családostól, akinek felesége unitárius egyházunk lelkésznője. Látva falunk sivár, zenekar nélküli életét, önzetlenül, semmiféle anyagi juttatás nélkül Kőkemény Süti néven létrehozott egy – ma már magas nívójú – gitárzenekart, melynek tagjai rajta kívül: Rezi Emőke-Melánia, Lőrinczi Ágnes-Gizella, Vida Ferenc, Vida Domokos, Zsigmond Nóra, Zsigmond Norbert, Fodor Alpár, Burszán Sándor, Czifra Noémi és Gyöngyösi Noémi. Változatos repertoárjukkal minden egyes alkalommal fellépnek a nagyszámú közönség előtt nemzeti ünnepeinken, a falunapokon, falutalálkozón, a Szépkorúak napján, iskolai és egyházi rendezvényeinken, mintha az írásom elején idézett John Lennon által megfogalmazottak késztetnének e magasztos, tiszteletreméltó gesztusra. Mindezekért Vida Zsombor további önfeláldozó, sikeres munkájához Isten áldását kérjük! Gálfalvi Gábor