Hirdetés

Megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség székelyudvarhelyi szervezete

Sajtótájékoztatón jelentették be az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) székelyudvarhelyi szervezetének megalakulását. Az alakulat élére Nagy Hunort választották – adja hírül közleményében az EMSZ.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 2 perc
Megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség székelyudvarhelyi szervezete
Fotó: EMSZ

– Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziójából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzését követően mi magunk is természetesnek vettük, hogy Székelyudvarhelyen is szükség van egy tettre kész csapatra, mely a helyi közösség felelős képviseletére vállalkozik. Az évtizedek óta politikai belviszályoktól hangos városunknak nyugalomra és fejlődésre van szüksége, hogy a fiatalok biztonságban tervezhessék jövőjüket – hangsúlyozta Nagy Hunor. 

Pál Balázs Norbert, az EMSZ székelyudvarhelyi szervezetének elnökségi tagja elmondta: azon is dolgoznak, hogy létrehozzák az EMSZ székelyudvarhelyi ifjúsági szervezetét, mellyel még több fiatalt kívánnak bevonni a közösségért folytatott munkába. Lőrincz Árpád, az EMSZ udvarhelyszéki elnöke arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az elmúlt időszakban már közel húsz helyi EMSZ-szervezet alakult meg Udvarhelyszéken, a céljuk pedig az, hogy a térség összes közigazgatási egységében jelen legyenek.

A sajtóeseményen jelen volt Zakariás Zoltán, az EMSZ parlamenti képviselője is, aki elmondta: jelenléte annak a bizonyítéka, hogy az EMSZ értékközösségén belül a helyi és az országos szint egymás kiegészítői, a közös munka célja pedig a magyar közösségek minél hatékonyabb képviselete.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!