Pozitív meglepetés ért tegnap, amikor személyesen is ellátogattam Csíkcsomortánba, megnézni – ha már az avatáson nem lehettem jelen – a községi vágópontot. Első a megyében, sőt a térségben is, de nem ettől lepődtem meg. Még csak az épülettől sem, hiszen egy garázsból vágóponttá átalakított épület önmagában nem az a létesítmény, amelytől eldobja az ember az agyát. Az elképzelést megvalósító összefogásra csodálkoztam rá: lám-lám, ilyent is tudunk. A sokat szajkózott széthúzás, a tehetetlenség, a fantáziának gátat szabó törvénykezés, a lesajnált itthoni lét dacára Csomortánban létrejött valami, amihez nem politikai párt adta sem a pénzt, sem a hátszelet: másodsorban egy sajátos rendeltetésű létesítmény, elsősorban azonban egy példás szellemiség. Néhány állattartó gazda összeállt, tanulmányi úton vett részt, és a Magyarországon látott jó példa alapján, a közösségi gazdálkodás elvei mentén önerőből valósított meg községi vágópontot. Ez a vágópont tisztességes áron vásárolja fel majd az ők, valamint más helyi és térségbeli gazda állatait, és értékesíti a hústerméket. Emellett bérvágást és kényszervágást is vállal. Egyelőre a sertésre összpontosítanak, de még idén hozzátoldanak az épülethez, hogy akár a fejlett szarvasmarha-egyedek vágásához is megfelelő feltételeket biztosítsanak. A vágás az uniós normáknak megfelelően történik: az állatot kábítják, majd kivéreztetik. A húst hűtőházban tárolják. De maga a böllér sem ganyés gumicsizmával áll az állat mellé – rögtön a cigicsikk elpöccintése után –, hanem a fertőtlenítési és más élelmiszer-biztonsági folyamatok teljesítését követően. A csomortáni vágópont egy közös ló, amiről ezután derül ki, hogy túros-e a háta. Nagy István magyar agrárminiszter a két héttel ezelőtti avatáson kifejtette: egészséges hozzáállással nem feltétlenül túros. Egyébként a tárcavezető éppen aznap tusványosi panelbeszélgetésen fejtette ki – más szavakkal –, hogy a jövő azoké a kis- és közepes vállalkozóké, akik megülik a közös lovat, és továbblátnak egyéni hasznukon. Magyarán: a közösségi gazdálkodás és termelés, ezen túl pedig a sajátosság, az eredetiség jelenti a piac kulcsát. Tagadhatatlan, hogy a közös projektekben több a nézeteltérés, de ne feledjük, hogy a különbségeken túl több az erő és több a lehetőség is. Csomortánban nemcsak megvalósult a vágópont: máris megvan az elképzelés a fejlesztésekről, és azon is gondolkodnak, hogy a következő években mi lesz az a sajátos helyi termék, amellyel piaci szereplőkké válhatnak. Nagyon drukkolok nekik, hogy mindig felülkerekedjenek a kicsinyességeken, és ne üsse fel a fejét az a bomlasztó magatartás, amely sok esetben megfojtja a hasonló kezdeményezéseket: a tagság ne az egyéni haszonszerzést helyezze előtérbe, mert az csak aprópénz! A valódi értéke mindennek a közösségteremtő és -megtartó ereje, a bizalom megerősítése és a példamutatás. És nem mellesleg: olyan környezetet teremt, amelyben szívesebben képzeli el a jövőjét a fiatalság. Az a része is, amely még itthon van, és az is, amelyik hazatérne, ha biztató jövőképet látna. A csomortániak ezen dolgoznak. Jó munkát, kitartást nekik! Kovács Hont Imre