tiszta égbolt
Maradunk a karácsonyfánál
Az első közös karácsonyunkra egy olyan kisméretű borsikafenyőt választottunk, hogy csak éppen hat szalmacsuhéból készült angyaldíszt tettem a fára. Szép dús volt a karácsonyfánk, csak nagyon hullatta a leveleit. Tavaly újítottunk egyet, és úgy határoztunk, hogy megtörjük a hagyományt, és nem állítunk fát, sőt, hogy a nagy vásárlási dömpingből kimaradjunk, az ajándékozást is minimálisra csökkentettük. Nem apróztuk el a készülődést, az ajándékok miatt sem kellett idegeskedni, ez jó volt. Dióstekercs-, fahéj-, narancs- és fenyőillat nélkül viszont furcsa volt a ház. Hiányzott a varázslat.
Idén tehát mi is visszaálltunk a régi kerékvágásba, hetekkel az ünnep előtt figyeltem a kedvezményes akciókat és gyűjtögettem az ajándékokat, így ha nem is kézzel készültek, de aprólékosan kigondolt, előretervezett csomagok álltak össze. A vásárlási őrületet kikerülve már december második hetében nagyjából mindenkinek az ajándéka a szekrényben lapult, az otthoniaknak pedig, ha véletlenül a csomag közelében kutakodtak, kis felszólító üzenet jelezte, hogy: Vigyázz, ne kutakodj tovább, mert elrontod a meglepetésed!!
Karácsonyfát is állítottunk és díszeket is vásároltam: csengettyűs, varázspálcás és a nagy kürtjét a hátán cipelő angyalt, fából készült kisvonatot, falovon hintázó angyalt és diótörőt. Néhányat az egyedibb darabokból. A fenyőnk igazi csíki fa, jó illata van, alatta pedig szegfűszeges narancsdíszek fokozzák az illatvarázst. Reggelente vagy hazatérve a munkából kellemes ünnepi hangulat fogad, és ez jólesik, maradunk tehát a régi évszázadok óta bevált hagyomány mellett, és minden évben állítunk karácsonyfát, sőt, ha telnek az évek és kicsit jártasabb leszek a konyhában, dióstekercset és mézeskalácsot is sütök. Ezt tervezem a következő karácsonyokra.
Pál Bíborka
.jpg)
.jpg)
