Tudomásul kell vennem, hogy lezárul egy korszak – mondja Parászka Miklós színházigazgató, amikor arról kérdezem, hogyan búcsúzik a Csíki Játékszíntől. A színházi szakember húsz éven keresztül vezette a csíkszeredai társulatot és szolgálta a térség kulturális életét, nem mindegy tehát, hogy miként távozik az intézményből, a városból. Az elmúlt hónapok eseményei rossz érzéssel töltik-e el? – többek között erről is kérdezte Pál Bíborka. [caption id="attachment_63323" align="aligncenter" width="1000"] Fotók: László F. Csaba[/caption] – Lapunknak hatvanadik születésnapján adott interjújában azt mondta: „Életem legfontosabb részének tekintem, hogy itt színházat teremtettünk.” Húsz évig irányította a színházat, s bár ez idő alatt a Csíki Játékszín és az intézményt fenntartó Csíkszereda Polgármesteri Hivatala között végig jó volt a kapcsolat, ez az elmúlt hónapokban megváltozott. Januárban lejár a menedzseri szerződése. Rossz érzéssel búcsúzik Csíkszeredától, a színháztól? – Változatlanul azt érzem, életem legfontosabb döntése volt, hogy Csíkszeredába jöttem és itt többedmagammal színházat alapítottunk. Kulturális értéket hoztunk létre, amely a város és a régió számára nagyon fontos előrelépést jelentett és jelent. Vallom, hogy a művészetnek fontos gyakorlati szerepe van a társadalom életében. Székelyföldön a második világháború után alakult meg a marosvásárhelyi Székely Színház és a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház, a színházalapító törekvések sorában azonban sokáig fehér folt maradt Hargita megye, csupán a rendszerváltást követően jutott el ide a magyar nyelvű hivatásos színházi kultúra. Sajnos van, aki ma sem tartja indokoltnak, hogy Hargita megyében három színház működjön. De nekem meggyőződésem, hogy a térségben élők számára fontos ez az önkifejezési forma. Úgy tudtuk megteremteni a színház funkcionális, vagyis kulturális autonómiáját, hogy közben alkalmazkodtunk a város gazdasági lehetőségeihez – kisebb személyzettel, de hasonló vagy nagyobb előadásszámmal szolgáljuk ki közönségünket, mint mondjuk a temesvári színház. Emellett vidéki bérletrendszerünknek köszönhetően – amelynek a létjogosultságát egyébként most megkérdőjelezték – regionális kulturális intézményként is jelen voltunk a megye életében. – Mit ért azon, hogy megkérdőjelezték a vidéki bérletrendszer létjogosultságát? – Erről részletesen nem szeretnék nyilatkozni. Azt azonban fontosnak tartom, hogy a hagyományos berendezkedéssel ellentétben – amelyben az az elfogadott, hogy az urbánus környezet a kulturáltabb, magasabb életszínvonalú – biztosítsuk a vidéki környezetben élők hozzáférhetését a kultúrához. Jó példa erre Balánbánya, ahol a Csíki Játékszín előadásaira járó közönség érdekében megújult a művelődési ház, és a helyi magyar közösség a színházi produkciók révén bekapcsolódott a megye kulturális életébe. A színháznak feladata, hogy fejlessze a vidék kulturális befogadókészségét. – Az elmúlt évek alatt átlátható, a szórakoztató, klasszikus és avantgárd műfajoknak is teret engedő műsorpolitikával irányította a színházat, ennek köszönhetően ma stabil nézőközönsége van. Nem tart attól, hogy a vidéki bérletrendszerhez hasonlóan egyéb kezdeményezései is abbamaradnak a távozásával? – Továbbra is felelősséget érzek a csíkszeredai színház iránt, de tudomásul kell vennem, hogy lezárul egy korszak. Bízom abban, hogy a valóságnak és a kultúrának van akkora kényszerítő hatalma, hogy nem hagyja veszni, amit megalapoztunk és teremtettünk az elmúlt években. A Csíki Játékszín műsorpolitikájával kapcsolatosan továbbra is fenntartom, hogy a térségre jellemző heterogén társadalomban egy változatos, műfajilag sokszínű repertoárt kell biztosítani, amiben mindenki megtalálja a számára érdekes, tartalmas, színvonalas előadást. Nemcsak az ízlésbeli, hanem a helyzetbeli különbségeket is fel kellett mérnünk, megfelelve a kinek, mikor, hogyan, hol és mit játszunk kérdéseknek. Nem engedhettük meg magunknak azt, hogy a kommersz, populáris műfajt részesítsük előnyben, sem azt, hogy kimondottan a szakmai visszajelzésekre és elismerésekre törekvő és annak megfelelő színházi repertoárt állítsunk össze. Végül nem hiába választottam búcsúelőadásomnak Tamási Áron Csalóka szivárvány című színjátékát, a darab végén van egy gyönyörű párbeszéd János és Bálint között, így szól: János: Egyedül hagytak? Bálintka: Egyedül. János: Azért ne sírj, fiam, az Isten is egyedül van, és mégis milyen szépen hallgat. El kell tehát engednem azt a kérdést, hogy mi lesz a színházzal ezután? Az tény, hogy intézményeink, és most nemcsak kultúrára gondolok, szakemberhiánnyal küzdenek, és amíg például Magyarországon öten-hatan versenyeznek egy színházi igazgatói tisztség betöltéséért, nálunk jó, ha egy jelentkező van. Ilyen szempontból tehát talán sokkal nagyobb a felelőssége mindenkinek, aki megszólal a színház ügyében. – Napokon belül lejár a menedzseri szerződése, a polgármesteri hivatal tudtommal eddig nem hirdetett versenyvizsgát az igazgatói tisztség betöltésére. Ön szeptemberben azt nyilatkozta, hogy ezt a színházi évadot szeretné befejezni, ezt diktálja az intézmény érdeke is. Ehhez viszont ideiglenes kinevezést kell kapjon, van erre esély? – A vonatkozó törvény azt mondja, hogy a megüresedett állást 120 napon belül kell betölteni, tehát május végéig ki kell nevezni az új igazgatót. Én felajánlottam a város vezetőségének, hogy az új igazgató kinevezéséig vagy az évad végéig a társulat munkájának irányítását vállalom, ha erre kapok felhatalmazást. Eddig nem kaptam választ. – Igaz, hogy tárgyalt Bogdán Zsolt színművésszel az igazgatói tisztség betöltéséről? – Nem cáfolom. Hosszú hónapokig tárgyaltunk vele, hiszen csíkszeredai születésű, a város iránt elkötelezett, elsősorban pedig értékes művészetet képviselő színházi szakember. Végül azonban visszalépett. – Tud más érdeklődőről? – Annak örülnék, ha a társulatból egy elkötelezett, gyakorlati érzékkel rendelkező kolléga elvállalná ezt a feladatot. Erre van némi esély. – Nyugdíjba vonulását követően elhagyja Csíkszeredát. Hagy hátra baráti szálakat? – Én tulajdonképpen végigingáztam az elmúlt húsz évet, eleinte Szatmárnémetiből, aztán Marosvásárhelyről utaztam ide, ebbe nagyon jól bele is tanultam, kívülről tudom az autóbuszok és a vonatok menetrendjét, a hét jelentős részét Csíkszeredában töltöttem, hétfőn a családommal voltam. Az emberi kötődéseim többsége is a Csíki Játékszín társulatához kapcsolódik, de a városban is sok az ismerősöm. Belaktam a várost. Csíkszeredát izgalmas és sok lehetőséget tartogató kisvárosnak ismertem meg, rácsodálkoztam például, hogy milyen sok itt a tehetséges ember. Másfelől azon is elgondolkodtam néha, hogy a tehetség dacára mégis milyen gyakran megtorpan a város lendülete.