Lesznek magyar feliratok

Tizenkét erdélyi településen kétnyelvűsíti kommunikációját a Penny üzletlánc, azt követően, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács meggyőzte erről a kétnyelvű kereskedelemért indított kampányuk keretében – jelentette be tegnapi csíkszeredai sajtótájékoztatójukon Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Tiboldi László, a szervezet országos alelnöke.

Tiboldi László elmondta további cégeket is felkeresnek, folytatják a megkezdett munkát, valamint nyomon követik azokat a vállalatokat is, amelyeknél már sikerült eredményt elérniük. Hozzáfűzte: egységes és összehangolt fellépésre volt szükség az akció sikeréhez.
– Jogos elvárásunk, hogy a pénzünkért a saját nyelvünkön kommunikáljanak velünk a különböző cégek. Nem titkolt szándékunk, hogy összehangolt nyomásgyakorlással megtanítsuk magyarul ezeket a vállalatokat, hangsúlyozva, hogy a többnyelvűség európai érték – jelentette ki Sándor Krisztina.
Hozzáfűzte: a gazdasági élet szereplői – az állami intézményekhez képest – úgy tűnik, gyorsabban és pozitívabban reagálnak, noha az állami intézményeket a törvény is kötelezi a kisebbségek anyanyelvének használatára.

Kiss Előd-Gergely