Lesz-e új gyógyfürdő a Szejkén?

HN-információ
Budapesti szakemberek segítenek a Szejkefürdőre megálmodott gyógyfürdő tervezésében. Székelyudvarhelyre érkezett a napokban Szőke László, a Budapest Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója által vezetett szakmai küldöttség, amelynek tagjai a magyar főváros különböző fürdőit vezetik – tájékoztatott a Városháza sajtóirodája. A magyarországi szakemberek munkamegbeszélésen vettek részt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal képviselőivel, ahol elhangzott, hogy mennyire fontos a Szejkefürdőn megépítendő gyógyfürdő, amelynek előkészületei már jó ütemben haladnak. A víz- és szennyvízhálózat már megépült, és célegyenesben van a rendezési terv elfogadása is. A budapesti küldöttség nem először jött Székelyudvarhelyre, a mostani már a második, tapasztalatcsere céljából szervezett látogatásuk. A megbeszélésen tárgyaltak a tervezett fedett uszoda, illetve a városi strand helyzetéről is, de a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a legnagyobb lehetőség a szejkei beruházásban van. HN-információ [caption id="attachment_86788" align="aligncenter" width="750"] Fotó: Polgármesteri Hivatal[/caption]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!