Lendületet vesztett a Lendület

Egy meccset elnapoltak, egy lapzártánk után ért véget, viszont a többi találkozót lejátszották a megyei és körzeti pontvadászatok hatodik fordulójában. Két helyszínen kilenc gól született a házigazdák nagy bánatára.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 3 perc
Lendületet vesztett a Lendület
Győzelmével éllovas maradt a Borsáros Fotó: Sántha Adrienn-Nikoletta

Majdnem teljes fordulót játszottak a hétvégén a megyei és körzeti bajnokságokban, hiszen egy találkozót e hónap 13-ra halasztottak, egy pedig lapzártánk után ért véget. Ez utóbbitól függ, hogy ki kezdi éllovasként a 4. Liga hetedik fordulóját.
A megyei bajnokságban némi meglepetésre Zetelaka egy pontot otthon tartott Agyag­falvával szemben, így a Lendület lendülete kissé megtorpant. A székelyudvarhelyi csapatok győztek, akárcsak Csíkszentsimon.
A körzeti pontvadászatokban két helyszínen is kilenc gól született, igaz, ennek a házigazdák nem nagyon örültek: Oklándról a betfalviak vitték el a pontokat, míg Gyimesközéplokról Kásznaltíz távozott három egységgel és kilenc rúgott góllal. Az Udvarhely körzetit az A csoportban Szentpál, a B csoportban Székelyvarság vezeti, míg a Csík körzetiben Csíkszentkirály az éllovas.

Eredmények, 6. forduló
4. Liga. FC Csíkszentsimon – Homoródalmási Homoród 3-0, Székelyudvarhelyi Roseal – Csíkcsicsói Ezüstfenyő 5-2, Szé­kelykeresztúri Egyesülés – Székelyudvarhelyi Golimpiakosz 0-1, Zetelaki Fenyő – Agyagfalvi Lendület 1-1. A VSK Gyergyószentmiklós  – Balánbányai Bányász találkozó lapzárta után ért véget. Az állás: 1. Golimpiakosz 13 p., 2. Roseal 12 p., 3. Csíkszentsimon 12 p., 4. Lendület 11 p., 5. VSK Gyergyó 10 p., 6. Bányász 9 p., 7. Ezüstfenyő 6 p., 8. Fenyő 5 p., 9. Homoród 3 p., 10. Egyesülés 3 p.
Udvarhely körzeti, A csoport. Szentpál – Farcád 3-1, Gagy - Nagygalambfalva 1-0, Oklánd – Betfalva 1-8, Etéd – Szentábrahám 2-3, Szentpéter – Felsőboldogfalva 2-0, Siménfalva – Kobátfalva 1-1. Az állás: 1. Szentpál 15 p., 2. Betfalva 13 p., 3. Etéd 10 p., 4. Farcád 10 p., 5. Felsőboldogfalva 10 p., 6. Szentábrahám 9 p., 7. Bögöz 9 p., 8. Nagygalambfalva 7 p., 9. Oklánd 7 p., 10. Szentpéter 6 p., 11. Siménfalva 4 p., 12. Gagy 3 p., 13. Kobátfalva 1 p.
Udvarhely körzeti, B csoport. Parajd – Zetelaka II. 5-2, Zetevár­alja – Székelyszentlélek 1-4, Farkaslaka – Kápolnás 2-3, Máréfalva - Alsósófalva 0-0, Bogárfalva – Varság 0-3, Lövéte – Malomfalva 0-1. Az állás: 1. Varság 16 p., 2. Malomfalva 12 p., 3. Korond 12 p., 4. Lövéte 10 p., 5. Parajd 10 p., 6. Székelyszentlélek 10 p., 7. Kápolnás 9 p., 8. Máréfalva 8 p., 9. Farkaslaka 7 p., 10. Alsósófalva 7 p., 11. Zetelaka II. 3 p., 12. Bogárfalva 0 p., 13. Zeteváralja 0 p.
Csík körzeti. Csíkmadaras – Gyergyószárhegy 3-5, Csík­szent­király – Tusnád 2-0, Gyimesközéplok – Kászonaltíz 0-9, Csík­szentmárton – Kozmás 4-1, Szépvíz – Csíkszentgyörgy 4-0, Lázárfalva – Csíkszentmihály 3-0. A Csíkszentsimon – Gyimesbükk találkozót október 13-án játsszák. Az állás: 1. Csíkszentkirály 15 p., 2. Szépvíz 13 p., 3. Csíkszentmárton 12 p., 4. Csíkszentdomokos 12 p., 5. Csíkszentimre 10 p., 6. Kászonaltíz 10 p., 7. Lázárfalva 9 p., 8. Gyimesbükk 7 p., 9. Gyergyószárhegy 7 p., 10. Gyimesközéplok 6 p., 11. Csíkszentgyörgy 5 p., 12. Tusnád 4 p., 13. Csíkmadaras 3 p., 14. Csíkszentmihály 3 p., 15. Kozmás 3 p.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!