Lélekmannát készít a Csíki Játékszín

HN-információ

A Valahol Európában című musical kettős bemutatójára készül a Csíki Játékszín. A Somogyi Szilárd rendezte, dupla szereposztású darabban 31 gyermek és az önkormányzati színház 18 színművésze vesz részt. A 2020-2021-es színházi évad negyedik és egyben utolsó nagyszínpadi előadását lélekmannaként jellemezték az alkotók a produkció tegnapi sajtótájékoztatóján.

Dupla szereposztásban láthatja a közönség a Csíki Játékszín legújabb előadását. A Dés László, Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter alkotta Valahol Európában című musicalt Somogyi Szilárd budapesti rendező vitte színpadra. Ugyanezt a darabot 2004-ben szintén az ő rendezésében láthatta a magyar fővárosban – a Városmajori Szabadtéri Színpadon – a közönség. Somogyi Szilárd az előadás tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: sokat érlelődött benne a szívszorongató történetet bemutató darab, amelyet ezúttal igyekezett még erőteljesebbé változtatni. Hozzáfűzte: megpróbálják bemutatni a világ borzalmait, a hatalom és az elnyomás „archetípusát”, amely bármikor előtörhet napjainkban is és borzalmakhoz vezethet.

Ebben a kétórás előadásban a közönség kap egy olyan lélekmannát, amelyből lehet táplálkozni. Újra az emberbe vetett hitről vallunk valamit, megmoccan az emberekben ez a dolog, és úgy érezzük, hogy egyfajta katarzissal tudnak távozni, amikor megnézik az előadást, ez a célunk vele – mondta a rendező. Hozzátette: nagyon izgalmas és összetett próbafolyamaton vannak túl. A gyerekszereplők válogatását online tartották. Úgy véli, nagyon tehetséges gyermekeket találtak, illetve soha ennyi szereplő nem lépett fel egyszerre a Csíki Játékszín színpadán. A dupla szereposztású előadást összesen 31 gyermek és a színház 18 színművésze játssza. Simon Péter szerepét Fülöp Zoltán, Kuksit Häfliger Ádám, illetve Moroșanu Sándor alakítja. A sajtótájékoztatón résztvevő gyermekek egybehangzóan állították: nagy élményként élik meg, hogy felléphetnek a darabban. A produkció díszlet-, jelmeztervezője Bakcsi Kata – aki elmondta, mintegy 130 jelmezt készítettek, illetve a díszlet a 2004-ben bemutatott produkció elemeit tartalmazza –, koreográfusa Zaiba Anikó, zenei vezetője Bene Zoltán.

A Valahol Európában című musical bemutatóját május 15-én szombaton és 16-án vasárnap 19 órától tartják. A szombati premier előtt a színház előterében megnyitják Lőrincz András Ernő színművész festészeti kiállítását. Veress Albert, a színház igazgatója ugyanakkor elmondta: nagy érdeklődésre való tekintettel június elsején és harmadikán a Művészetek Háza színpadán is bemutatják a darabot. Jegyet váltani – munkanapokon 12 és 15 óra között – a színház jegypénztárában és előadás előtt egy órával a helyszínen is lehet.

Biró István

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!