Leégett egy műhely Gyergyóalfaluban

HN-információ
Hozzávetőleg 300 000 lejes kár keletkezett a szerda délutáni gyergyóalfalvi tűzeset nyomán, a katasztrófavédelmi szakemberek szerint pedig egy feszültség alatt hagyott villanymotorban keletkezett rövidzárlat következtében csaptak fel a lángok. A hivatásos tűzoltó-alakulatok mellett a helyi és a környező települések önkéntes csapatai is részt vettek az oltásban, a lángokat a késő délutáni órákra sikerült megfékezni. [caption id="attachment_51492" align="aligncenter" width="1000"] Teljesen leégett a műhelyépület. Nagy a kár Fotó: Gyergyóalfalvi Önkéntes Tűzoltóság[/caption] Szerda délután riasztották a tűzoltókat, hogy ég egy épület az alfalvi ipari zónában, az egykori kavicsbánya környékén. Baricz Róbert, a Gyergyóalfalvi Önkéntes Tűzoltóság alelnöke megkeresésünkre azt mondta, fél négykor kapták a hívást, hogy tűz van az ipari telepen, elsőkként érkeztek a helyszínre, akkor azonban már teljes terjedelmében égett a műhelyépület. Mint kifejtette, főként a szél nehezítette meg a munkát, szélcsendben talán nem keletkezik ekkora mértékű kár. Baricz a szomszédos települések önkéntes tűzoltóinak jelenlétét hangsúlyozta, mondván, nagyon fontos volt a segítségük: a gyergyószentmiklósi és a maroshévízi hivatásos tűzoltók mellett Gyergyószárhegyről, Gyer­gyóditróból és Gyergyó­csomafalváról is érkezett ön­kén­tescsapat. A hivatalos közlemény szerint az oltásban nyolc szerkocsival, nyolcvan hivatásos és önkéntes tűzoltó vett részt. Áldozatai ugyan nem voltak a tűzesetnek, de az oltást nagyban nehezítette, hogy az épületben oxigénpalac­kok és gázolajtartályok is voltak, amelyeket el kellett távolítani. A tűzben, a fából készült műhely – a benne található teljes felszereléssel, különböző eszközökkel és munkagépekkel együtt – teljesen leégett, a tűzoltók által megmentett javak értéke azonban így 400 000 lejre becsülhető. A Gyergyószárhegyi Önkéntes Tűzoltó Alakulat parancsnoka, Györffy Zsolt lapunknak megjegyezte, tizenketten igyekeztek Szárhegyről a helyszínre, de mivel nekik később szóltak, már a leégett épület látványa fogadta őket. Rámutatott, a műhely másik csarnokát akkorra sikerült megmenteni, már nem volt veszélyben, a leégett épület esetében azonban még mindig segíteni kellett az oltásnál. Hozzátette, érkezésükkor vitték el a kilenc gázolajtartályt is. Az alfalviak nem sokat tudnak a leégett helyiségről, az általunk megkérdezett lakók többségének csak arról van információja, hogy „kint az ipari zónában tűz volt.” A katasztrófavédelem hivatalos közleményében az áll, hogy egy autóműhely egyik csarnoka égett le – az épületekben zajló tevékenységekről sem kaptunk biztos választ a megkérdezettektől. – Nem tudom, mivel jártam ugyan arrafelé, az épületben viszont soha – mondta egyik személy, egy másik pedig megjegyezte: a leégett épület nem autójavító volt, hanem vagy raktárhelyiségként, vagy lakatosműhelyként használhatták. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!