Kupamérkőzés évzáróra
Hozta a kötelezőt szerdán a Hargita Kézilabda Klub, idei utolsó bajnokiján a második félidőben felébredve 28–19-re verte a jóval gyengébb játékerőt képviselő Temesvári CSU-t. A másodosztályos kézis lányok ma 17 órától a Bákói Știința elleni kupamérkőzéssel zárják az évet.
Lezárult az idei bajnoki pontvadászat a másodosztályos női kézilabda-bajnokságban, szerdán délután a Hargita Kézilabda Klub a sereghajtók között vergődő Temesvári CSU együttesét fogadta a városi sportcsarnokban. A 11. hétközi forduló udvarhelyi mérkőzésén egyértelműen győzelmet vártak a jobb játékerőt képviselő udvarhelyi lányoktól, azonban a kezdés meglehetősen nyögvenyelősre sikeredett. Bár már az első percekben látszott a vendégek játékán, hogy nem véletlenül vannak az utolsó két hely valamelyikén, a Hargita rengeteget hibázott, sok büntetőt kihagyott, nem tudott elhúzni, sőt a vezetést is először az első félidő derekán tudták csak átvenni, végül alig egygólos előnnyel mentek szünetre (12–11).
A második játékrészben aztán talpra állt a hazai csapat, és a vendégek minden góljára kettővel válaszolt, 28–19 arányban bedarálta az ellenfelet.
Negyedik győzelmét szerezte meg a Hargita, a Mester Zsolt által irányított gárda ezzel feljött a tabellán, a hatodik helyen fog kitelelni. Azonban a pihenés még egy kicsit várat magára, ma 17 órától a női Román Kupa előselejtezőjében a másodosztály B csoportjának egyik sereghajtóját, a Bákói Științát látják vendégül az udvarhelyi sportcsarnokban, és jó eredménnyel zárnák le az évet.
A női kézilabda A osztály, A csoport, 11. fordulójában: Székelyudvarhelyi Hargita KK – Temesvári CSU 28–19 (12–11).