A hét vége a magyar kultúra napja megünneplésének jegyében telt a magyar közösségekben, a magyar kulturális intézményekben. Integráló ünnep, ugyanis nemzeti imánkhoz, a Kölcsey Ferenc által írt himnuszhoz kapcsolódik. Ahhoz a szakrális jelleggel bíró énekhez, amelyet minden magyar magáénak érez, sajátjának tud. Elhangzik magyar protokolláris alkalmakkor, felcsendül sportesemények díjazásakor, elénekeljük egyházi szertartásaink alkalmával és az új évet is – másodjára – akkordjaira köszöntjük. A himnusz még akkor is összeköt, ha sokan inkább regionális identitásukat hangsúlyozzák a székely himnusz vagy himnuszok (mert van abból nekünk régi és új egyaránt!) eléneklésével – óhatatlanul is a különállást, a nagy egésztől való elhatárolódást hangsúlyozza. A magyar kultúra napja viszont összeköt mindannyiunkat, akik magyarnak valljuk magunkat. Mert mi a kultúra? Azoknak az anyagi és szellemi értékeknek az összessége, amelyeket történelmünk folyamán létrehoztunk. Anyagi értékeinkhez tartozik mindaz, amit a tudományban, a művészetben, az állami és társadalmi élet megszervezésében, a szokások és az erkölcs terén létrehoztunk. Kultúránk része nyelvünk és hitünk, akárcsak szokásaink és hagyományaink. A hét vége a magyar kultúráé volt. A különböző – többnyire kulturális – intézmények igyekeztek felvillantani értékeinket a pár nap alatt szervezett programjaikkal. Színházaink, közkönyvtáraink, a közművelődés terén szereppel bíró intézményeink saját eszköztáruk révén kapcsolódtak be az eseménysorba: a színházak a szó és a látvány erejével, a könyvtárak az írott szóval, a nyomtatott betűvel, a galériák képzőművészeti alkotásokkal és fotográfiai kiállításokkal, a népi együttesek zenés-táncos produkcióval rukkoltak elő, másutt pedig politikai vagy közművelődési intézmények a kultúra terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat díjaztak. De a változatos eseményeket még hosszan lehetne sorolni… Kisebbségi sorban nagyon fontos a kultúra. Fontos, mert a kultúra hordozza önazonosságunkat. Ennek a kultúrának része nyelvünk, hitünk, de része tudásunk, műveltségünk, egyéni és társadalmi magatartásunk. A kultúránk, kulturális hovatartozásunk különböztet meg minket a más kultúrájú társainktól. Hogy megmaradjunk, ápolni, művelni kell saját kultúránkat: a művelődési intézményekre fordított közpénz nem kiadás, hanem befektetés; ezeknek az intézményeknek a fenntartása pedig kötelezettség. Mint ahogy kötelezettség mindannyiunk számára a kultúra támogatása azáltal, hogy könyvet veszünk, színházjegyet vagy koncertjegyet, netán múzeumi belépőt váltunk, képzőművészeti alkotásokat vásárolunk. S erre tanítjuk, szoktatjuk gyermekeinket is. Ezt az igényt igyekszik fenntartani, éltetni a magyar kultúra napja. Reméljük, hogy még hosszú ideig…   Sarány István