Köztéren, közintézményben és az iskolákban is ünnepeltek

HN-információ
A Csíki Játékszín társulata versnapi városköszöntőt tartott a magyar költészet napján: a színház lépcsőin és az előtte emelt pódiumon a társulat művészei Arany János négy balladáját idézték fel a hallgatóság előtt. A csíkszeredai polgármesteri hivatal dolgozóit, az irodaajtókra függesztet versek fogadták tegnap reggel munkahelyükön, a Venczel József Szakközépiskola pedig a Békéscsabai Szakképzési Centrum és Veritas Kulturális Egyesület határokon átívelő versfolyamához csatlakozott. [caption id="attachment_47708" align="aligncenter" width="1000"] Versmondó színészek a színház előtt Fotó: László F. Csaba[/caption] Papírlapokra nyomtatott ver­sek fogadták tegnap több helyszínen is a megyeszékhelyre érkezőt, délelőtt 11 órakor pedig a Majláth Gusztáv Károly téren, a színház előtt a Csíki Játékszín művészei versnapi városkö­szöntőjének meghallgatására gyűl­tek össze a járókelők és óvodai csoportok. A társulat tagjai több mint öt éve minden alkalommal kivonulnak ezen a napon a színház előtti térre, és innen szólítják meg, bírják megállásra a járókelőket. Tegnap Arany János születésének 200. évfordulóján a magyar országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia által a költő emlékéve alkalmával szervezett rendezvénysorozathoz kapcsolódott a csíkszeredai társulat, négy balladával készültek a színművészek. – A magyarul beszélők számára Arany János az anyanyelvet jelenti. Nyelvhelyességi, nyelvhasználati kérdésekben a mai napig őt idézik, az ő változatát fogadják el döntő bizonyítékként. Madách Imre hozzá vitte el véleményezésre az Ember tragédiája kéziratát, s a nagy mentor hatására változtatta meg a mű végét arra, ahogyan ma is ismerjük – mondta Szabó Enikő színművész köszöntőbeszédében. Ajtóra ragasztott versek fogadták a dolgozókat A Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezéséhez csatlakozott Szabó Ferenczy Krisztina, a csíkszeredai polgármesteri hivatal munkatársa, aki úgy gondolta, nemcsak a megyeszékhely utcáin, közterein, parkjaiban lehet lapra nyomtatott verseket posztolni, hanem a közintézményben is. – Minden kollégámat megkérdeztem, melyik a kedvenc verse és tegnap reggelre, lapra nyomtatva kiragasztottam az irodája ajtajára – mondta. Tegnap tehát a hivatal negyvennégy irodájában, köztük az adómegállapítás – ingatlanok, járművek bejelentése helyiségben, a beruházási osztályon, de a városellenőrzési és kényszervégreható osztályon is versek fogadták a dolgozókat és az ügyintézésre ide érkezőket. Szőke Domokos és Füleki Zoltán alpolgármesterek irodaajtaján egy-egy Pilinszky János-mű volt olvasható, Ráduly Róbert Kálmán polgármester versét nem találtuk meg. Versfolyam a világhálón A csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola idén csatlakozott a Békéscsabai Szakképzési Centrum és a Veritas Kulturális Egyesület kezdeményezéséhez, és a világháló segítségével felvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, vajdasági magyar tannyelvű iskolák diákjaival közösen, huszonnyolc csíkszeredai tanuló részvételével verseket olvastak fel ezen a napon. A közvetítés műszaki hátterét a békéscsabai Médiacentrum Kft. biztosította, ennek köszönhetően a világ minden tájáról végig lehetett követni a különböző helyszíneken felolvasó diákokat. A versfolyamhoz bejelentkezett a kanadai Hamilton városának egy magyar nyelvű iskolája, több oktatási intézmény Ausztriából, sőt képviseltette magát a programon New York magyarsága is. A csíkszeredai tanulók délben 12 órakor olvastak. – A választott versek témája oktatási intézményünk esetében a fa volt, amely egyrészt ősi szimbólum: az életerőt és az öröklétet jelenti, összeköti a földet az éggel, másrészt iskolánk profiljához is szorosan kapcsolódik. Diákjaink örömmel fedezték fel, hogy számos magyar költő versében megtalálható a fa motívuma, valamint azt is, hogy mennyire változatos lehet a jelentése – mondta Simon Kinga tanárnő. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!