Közösségi esemény népi dallamokkal


Karácsonykor éjféltájban címmel állított színpadra népzenei és néptáncelőadást a Bécsi Folk Dance és az Ice Flora Alapítvány. A gyergyóújfalvi és gyer­gyó­csomafalvi énekkar és férfi táncosok közreműködésével létrejött eseményt a járványügyi szabályok betartásával, élőben szervezték meg a karácsonyi ünnepek hétvégéjén.

Családias hangulatú esemény, népzenei koncert részese lehetett a gyergyóújfalvi és gyergyócsomafalvi közönség a karácsonyi ünnepek ideje alatt. Az eseményen Petres Atika és barátainak zenekarát hallhattuk, népdalokat énekelt Balázs Bécsi Orsolya, emellett a gyergyócsomafalvi Mocorgók Néptáncegyüttes tánckarának férfi táncosai és a gyergyóújfalvi Katorzsa Néptáncegyüttes énekkara is tett az előadás sikeréért.
– Szerettünk volna egy kis meghitt hangulatot vinni az idei ünnepbe is, annak ellenére, hogy ebben az évben kevés és korlátozott lehetőségünk volt folytatni a néptáncoktatást a járványhelyzet miatt. Az előadás repertoárjában a karácsonyi ünnepkör énekein kívül Erdély népzenei és táncos kincsei is megelevenedtek a színpadon: a csomafalvi férfi táncosok legényesekkel, az újfalvi néptánccsoport kislányai pedig népdalokkal színesítették a rendkívüli helyzetben létrejött előadást – mondta a gyergyóújfalvi bemutatót követően Balázs Bécsi Orsolya néptáncoktató.
A Balázs Bécsi házaspár 2016-tól Csomafalván, 2019-től Újfaluban tanít népzenét, néptáncot, nevel közösséget a gyermekek és fiatalok körében. Az idei rendkívüli helyzet a néptáncoktatásban is nehézségeket, fennakadásokat okozott. 
– Újfaluban száz, Csoma­falván több mint százharminc gyermeknek tanítunk néptáncot, ami a járványhelyzetben több hónapos kiesést jelentett. Többen lemorzsolódtak a bizonytalan, kevesebb és másfajta próbákat igénylő időszakban, főként a kisebb korosztályból. Nehéz lesz újra felépíteni, amit az évek alatt létrehoztunk, de bízunk benne, hogy sikerül, több tervünk van a következő esztendőre – összegezte az idei tevékenységet Balázs Bécsi Orsolya.


Boncina-Székely Szidónia


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!