Vannak látványos külső változások: felkerül a szemüveg, gyakran a hallókészülék. Megváltozik a tartás, kissé meghajol a hát, lassul a mozgás. Sérülékenyebbekké válunk minden területen, kisebb az álló- és az ellenálló képességünk, fogékonyabbakká válunk a fertőzésekre, megváltozik az immunrendszerünk meg az idegrendszerünk működése. És a pszichés állapotunk is. Az érdeklődés és a gondolkodás beszűkül, erősödik a szokásokhoz és az ismétlődő magatartásformákhoz való ragaszkodás, ami magával hozza a meggyőződések „megcsontosodását”, rugalmatlan alkalmazását, azaz csökken az alkalmazkodóképességünk. Hangsúlyosabbá válnak a régi, rögzült alaptulajdonságaink. Általános lemerevedés, és ezzel együtt lassulás figyelhető meg mind a tevékenységek, mind a személyiségvonások, mind a lelki tulajdonságok és a képességeink területén. Az önállóságot igénylő szellemi műveletekhez szükséges készségek is gyengülnek. Nehézzé válik az összefüggések felismerése, a képzet- és gondolattársítás (az asszociáció), az ismeretek egységbe foglalása, a jelenségek rendszerezése, a tényekből történő elvonatkoztatás. Minthogy a gondolkodás kényelmesebbé válásával gyengül a logikus okoskodás, csökken a belátás képessége, az idős ember egyre kevésbé érti meg a változó valóságot, ezért ragaszkodik az ismert környezetéhez, a biztonságot adó megszokottsághoz. „Retteg a változástól, mert… a múlttal való szakítást látja benne.” (Simone de Beauvoir) Márpedig számára a múlt idealizált érték, a fiatalságának ideje, amelyben még „sikeres” volt. Mert az időskor, különösen ma, egyfajta nagy sikertelenségnek tűnik, hisz az ellentéte mindannak, amit az ifjúság, a mostanság annyira ideálizált, abszolút értékké emelt fiatalság jelent. Épp ezért, de másért is, az idős ember gyakran hajlamos visszahúzódni, leépíteni kapcsolatait, ami szellemi beszűkülést eredményez. Ez megtörténhet azoknál is, akik azelőtt mások voltak. Persze sokaknál jelentkezhet az ellentéte: annyira lazulnak a fékek, hogy mindenkibe beleköt, vagy ha mindig szeretett uralkodni, akkor terrorizálhatja a közvetlen környezetét. És létezhet a két jelenség párhuzamosan, erősítve egymást. Gondolkodása, figyelme szinte csak önmagára, leginkább saját testi, egészségi állapotára irányul, és gyakran minden téren hajlamos csak a negatív jelenségeket észlelni. Természetesen lehet másképp is megöregedni. Már-már a kívánt örökifjúnak maradni, ha találunk magunknak munkaszerű tevékenységeket, ápoljuk szociális kapcsolainkat, részt veszünk a közösségi életben, álmaink vannak és terveink, azok megvalósítására! De erről majd még lesz szó. Albert Ildikó