Nincs falu manapság sem Székelyföldön kollektív istálló nélkül. Ott díszelegnek, árválkodnak, omladoznak, virágoznak minden településen, leggyakrabban a faluvégeken, de nem egyszer a központ közelében. Néhányban még mindig állatokat tartanak, mások üresek vagy új rendeltetést kaptak, az egykori kollektív műhelyekkel ellentétben, amelyekre már csak az idősebbek emlékeznek. Riportsorozatunkban annak próbáltunk utánajárni néhány, véletlenszerűen kiválasztott településen, hogy mi maradt a 25 évvel ezelőtt felszámolt kollektívek nyomában. Elsőként Kőrispatakra látogattunk el. [gallery link="file" ids="17027,17028"] Ha nem jól tetted az üllőt, baj lesz! – hangzott el Péter Géza kőrispataki kovács műhelye előtt, ahol jó néhány erős férfi egy ló vasalásánál asszisztált. A cigány kovácsnak manapság alig akad más munkája, így a műhelyt is ritkán nyitja ki, pedig valamikor két kovácsműhely dolgozói is alig bírták a kollektív állatait, az ökröket és a lovakat vasalni, pedig reggeltől estig dolgoztak. – A mesteremnek a homlokát egyszer meghasítottam – idézi fel Péter Géza, miközben a ló körmét rendezi. – Meg kellett nyitni a ráfot. Valahogy elértem a ráf tetejét, de nekiütöttem a homlokának, s körbe meghasadt. Mondjuk, az sem volt szőke ember, olyan volt, mint egy jóképű cigány. Kormos is lett, véres is, olyan lett, mint egy ördög. Az inastársam kifutott a műhelyből, megijedt. Az öreg káromkodott csúful – közben a ló szabadulni próbált, de lecsendesítették –, mondtam, ne haragudjon, nem akarattal csináltam... Azt mondja, esszetakarítani mindent, ma többet nem dolgozunk! Vett egy liter bort, hárman megittuk. Igen, de neki csináltuk a normát! Élvezte az öreg, amikor ketten nekiálltunk... Jó kemény cselédek voltunk, mikor kezdtük suppintani a plét a nagy kalapáccsal, verővel, volt egy kicsi bajusza az öregnek, s csak mosolygott alatta.... Tizenkét fejő volt A vasalás végeztével leengedik a ló felkötözött lábát, s tisztes távolságban maradnak tőle – biztos, ami biztos. Közben kiderül, hogy a jelenlévők közül többen dolgoztak a termelőszövetkezetben, éppen azon a helyen, ahol állunk, hiszen Géza műhelye az egyik régi kovácsműhely. – 120 marha fért be minden istállóba – mondja Piczi Venci. – Három új istálló volt. A régi istállóban a borjakat és az előhasú tinókat tartották. Jó elnök volt Józsa Béla, olyan, hogy ritkaság. ’62-től itt dolgoztam, gyermek voltam, 12 éves, nyáron én voltam az egyik fejő. Csak fejők 12-en voltunk. Reggel mentem a csordával, este jöttem. Egyebet nem dolgoztam, csak ezt. Volt egy nagy vályú, nem tudom, hova lett el, abba raktuk bele a tejet, az estélit, reggel jöttek s vitték el. 250 liter tejet fejtünk kézzel. Jól ment erősen. Borjúgondozók is voltak többen. Vén Majzos – így mondtuk neki – volt az éjjeliőr, őt ott értük s ott is halt meg az istállóban, a csillén, amin kinyomták a ganyét. – Kerekesműhely volt, gáter, malom, régimódi cséplőgép – sorolja az egykori állatgondozó –, de a kollektívtagoknak, amikor osztották széjjel, semmit sem adtak, hanem mind elvitték. Sokan meggazdagodtak a kollektív után, de a kollektívesek leszegényedtek. Aki közel volt a tűzhöz, az melegedett... – A volt kollektívelnök, Isten nyugtassa, azt mondta, ez nem eladó, így ez a kovácsműhely megmaradt nekem, mint a falu kovácsának – büszkélkedik Péter Géza. – Másképpen a néptanács titkára vásárolta meg, az ő része ez, de használhatom. Szemben a volt székház – ma tejbegyűjtő, a közelben szénatárolók, nem túl jó állapotban, egy jókora gabonaraktár, amelyhez valamikor malom is tartozott, ma is raktár. Ez utóbbit tulajdonosai szalmafeldolgozó üzemmé szerették volna átalakítani. Akkor és most Józsa Béla, a hálával emlegetett tsz-elnök már nem él, viszont néhány nappal később telefonon sikerült elérnem a 82. éves Tordai Albertet, az egyik utolsó főmérnököt, aki csendes belenyugvással tárja elém, hogyan alakult Kőrispatak mezőgazdasági termelése az elmúlt negyedszázad alatt. – A miénk megyei szinten egy közepes méretű kollektív volt, a községben pedig Etéd után a legnagyobb – meséli és számszerűsíti is a méreteket: 550 ha szántó, 570 ha kaszáló, 33 ha gyümölcsös, megközelítőleg 700 darab szarvasmarha, ehhez szükséges épületek istállók, szájván. – Kint a legelőn nyári szállás, ott géppel fejtünk olyan 260 darab tehenet. Most ebből a szájvánnál lévő épületből, vízvezetékből semmi se létezik. Kicsinként elhordták még a csöveket is. Csak a betonvályúk maradtak meg. Az egyik telepen már csak két istálló létezik, azt se használja senki, a másik két istálló le lett bontva, a helyükön a Kösmöd patakából kitermelt prizmát dolgozzák fel és viszik a környékre. A másik telepen – ahol a kovácsműhely is van az egykori SMA épületének egy részében – egyik istállóban teheneket és disznókat tartanak, de a melléképületek, a színek eltűntek. A telek visszakerült az eredeti földtulajdonosnak, és a rajta lévő épületeket már nem használják semmire. Tordai Albert 1989-től nyugdíjas. Úgy emlékszik, hogy utána még másfél-két évig a kollektív létezett, akkor teljesen felszámolódott. – A kollektív idejében volt 130–150 hektár búzavetés, most van 5–6 hektár. Akkor 80–120 hektár kukoricavetés, s most a kertekben van valami kevés, mert a vaddisznók nem engedik, hogy termeljen a nép. Annyira leszorult a kukoricatermesztés, hogy csak a falu belterületén van, kint a mezőn csak nagyon kevés, az is villanypásztorral őrzött. Általában a szántóterületeket átalakították kaszálónak az állattenyésztés részére és egy részét beültették akáccal. A kaszálóterületek pedig átalakultak vaddisznótenyészet részére, bozót lett belőlük. Akkor a falunak a kollektívvel együtt volt kb. 700-800 darab szarvasmarhája, most van 120 körül. Gyümölcsöse volt a kollektívnek 33 hektár, ebből most jól termő fa kb. 33, tehát gyakorlatban nem létezik. A kollektív 33 hektár pityókáját egy személy két kutyával őrizte, most az egész faluban egy hektárt nem tesz ki a burgonyaültetés. Szalmakalappal nem foglalkozott a kollektív, de termeltünk két-három hektáros területen kétsoros alakort, abból készítették a szalmakalapot, s abból szedett mindenki magának, amennyit jónak látott. Akkor még többen foglalkoztak ezzel, mint most. Megműveletlen területek Az egykori főmérnök szerint Kőrispatakon a régi földtulajdonosok „komaszálva”, vagyis csoportosítva vehették birtokba a földeket, és nem föltétlenül a régi helyen. Akinek nem volt földje, de a kollektívben dolgozott, az is kapott 25-50 árat. – Most ezek a területek is mind megműveletlenek. A vaddisznók és a medvék annyira elszigetelték a falut, hogy teljesen lehetetlen itt a mezőgazdasági termelés. Az is igaz, hogy valamikor a családok zömének, a szegénységnek biztos jövedelmet jelentett a kollektív... – foglalta össze Tordai Albert, hangsúlyozva, hogy ezek az adatok nem pontosak ugyan, de a valóságot megközelítik. A községben a birtokleveleknek valamivel több, mint kétharmada van kiállítva, viszont még nincs parcellázási terv – ennek most próbálnak nekifogni, tudtuk meg Szőcs László polgármestertől. Mindent összevetve, a falun jól látható nyomokat hagyott a kollektivizálás, vonom le a következtetést, és nem csak a rossz állapotú istállók vagy a visszaesett mezőgazdasági termelés miatt. Kőrispatak esetében ugyanis az etnikai arányokat is megváltoztatta a szocialista átalakítás, hiszen akkoriban, amikor a magyar fiatalság a városi munkahelyek felé tájolódott, a roma lakosság a falu és a kollektív istállók felé tartott. Az 1970-es években az aktív lakosságnak mintegy 70 százaléka dolgozott mezőgazdaságban, ma körülbelül a fele. – De ez nem jelenti azt, hogy meg is él belőle, mindenki próbál egyébbel is foglalkozni, amivel tud – jegyezte meg a polgármester. Daczó Katalin