borús égbolt
Kifli
Nem először érzem úgy, hogy arcon köpöm magam, amikor reggel a tükörbe nézek. Köpök, mert nyelni nehezen tudok. Nehezen, mert néhány perce csak példamutatásból nyeltem le a tegnap hazahozott iskolai kiflit, és vele együtt sok-sok gondolatot.
Üzleti vásárlásoknál, reggelinél és vacsoránál már-már idegesítően sokszor ismételgetjük, állandóan dédelgetjük azt, ami helyi, és eközben kétszáz kilométerről érkező kiflivel kell jóllakatni a gyerekeket az iskolában. A megye több ezer gyerekét.
Hétfőn először jött haza az iskolából a kifli.
A 2016–2017-es tanév szeptember 12-én kezdődött. A szaktárca 169 tanítási napra tervezte az idei oktatási évet. November 18-ig spóroltak a kifliosztással. Könnyen ki lehet számolni, hogy másfél hónapnyi kifli kihagyásával mennyit spóroltak a költségvetésnek. Immár van kifli, betömhetjük a szánkat, egyszerre akár többel is, mert kétszáz kilométerről nem lehet naponta szállítani a banis kiflit. Tele a szánk, és mi mégis panaszkodunk? Pofázunk?
Amikor előkerült a táskából a tízórais doboz, s mellőle a csomagolt kifli, leginkább a csomagolása izgatott. A látvány önagában árulkodott arról, hogy ez nem ropogós termék. Leginkább arra voltam kíváncsi, mennyit utazik a kifli, honnan kapjuk a napi betevőt, az ingyent. Aztán faggatni kezdtem a gyereket, milyen a kifli?... Minden ízlés dolga: kinek sós, kinek sótlan.
Néhány órával később aztán a közösségi oldalon visszaköszön az iskolai kifli és csomagolása. „Na, erre nem vagyok büszke!” – ezt írta a megyeelnök, aztán számos hozzászólás, beszólás sorakozik alig fél nap után Borboly Csaba bejegyzés után. Úgy tűnik, sok családba vittek haza kóstolót a gyerekek. Helyi helyett, hazai falatot.
A kormánytízórai (amihez az uniós költségvetés is hozzájárul) még az előző tanévekben is számtalan kérdést, kérdőjelet felvetett. A tej-kifli program visszásságairól, kudarcáról sorozatban lehet olvasni a megyei tanácsi közleményekből. „A tej-kifli program napról napra rosszabb” – írták még idén májusban. Tej-kifli kérdésében is meg van kötve a kezünk, ez derül ki a témában közzétett beadványokból, cikkekből, ahogy a megye honlapját olvasgatom.
A tej-kifli program 2002–2003-as tanévtől működik, ennek ügyintézése 2012-től lett megyei tanácsi feladat, s bár azóta voltak újszerű próbálkozások, ezek csak ideig-óráig működhettek, mert ahogy más kérdésben is, a tej-kifli kérdésében is, mindent jobban tudnak a központból, a témához illően a „kifliből” irányítani.
Romániában ma 2,3 millió iskolás vesz részt a tízórai programban, amire a költségvetésből 435 millió lejt költenek. Felmérések is készültek arról, hogy mennyire hasznos ez a program, ezek a tej-kifli osztás sikerességét támasztják alá. Az ősszel mégis egyre többen megkérdőjelezték ennek hasznosságát. Tanév elején főtt ételre cserélték volna a kiflit, de ez a kezdeményezés egyelőre félresodródott a közbeszédből.
Marad a kétszáz kilométerre gyártott kifli, amit a címke tanúsága szerint egy másik cég „terjeszt”.
Otthoni beavatkozással újrahasznosítódik a kifli. Lesz belőle máglyarakás, pudingos kifli vagy mákos guba... Miközben a nem rendeltetésszerűen felhasznált kiflit eszegetjük, lehet gondolkodni azon, hány kifligyárat lát a messziről érkező termék, amíg célba ér. Vajon hányfelé viszik a mi helyi kiflinket, tejünket mások haza. Helyi helyett hazaiként.
Daczó Dénes
