Nem kell más, csak biztatás, és az idős ember görcsös keze újra engedelmeskedik, pár színes pöttyből kikerekedik a virág, újra lesz az esőből napsütés és az együttműködés emlékeket idéz, a halk zenével együtt pedig magányt üldöz jó messzire. A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában huszonegy alkotó-bentlakó munkáiból nyílt kiállítás június 10-én. Kiállításmegnyitóra gyűltek össze az idősotthon lakói, ápolói, amolyan házi ünnepre, hiszen a házon belül született meg az ötlet, ott került sor a kivitelezésre, majd a jó termésért a hálaadásra is. A terem falán a festmények, mellettük fényképgyűjtemény, amely alkotás közben örökíti meg a szépkorúakat, akik ezúttal egymás mellett foglalnak helyet, várva dr. Kiss Gabriella szakmai vezető méltatását. Aztán Baricz Éva következik, ő tárlatvezetést tart, majd az alkotók bizonyítják, a képzőművészet mellett a lírához is ragaszkodnak verseket olvasva fel. És jön a folytatás is, az ének, s bár az elején egymásnak adják a mikrofont, egy idő után mulatsággá alakul a rendezvény, ahol még a táncnak is helye van. Esemény ez a javából, az élet, az eltűntnek hitt kreativitás ünnepe. A Szent Erzsébet Idősek Otthonának mentálhigiénés csapata is az alkotás sikerét ünnepli: Baricz Éva mentálhigiénés szakember ötletéből, összefogással sikeres programot teremtettek. Egy sorozat része ez, amelynek célja, hogy idősen, aktívan és hasznosan teljenek az otthonlakók hétköznapjai. Így kertészkedik az udvaron minden korosztály, és hamarosan fűszerkert is lesz olyan növényekkel, amelyeket az idősek gyermekkoruktól használnak, kedvelnek. Amíg az időjárás nem engedi meg a szabadidős programokat, bent zajlanak az események, amelyekből nem hiányozhat a kreativitás, akkor sem, ha az idős ember elsőre tiltakozik, állítva, az az idő már lejárt, amikor ő alkothatott. Aztán csak csodálkoznak, amikor ezt ő maguk cáfolják meg. Készítsünk festményeket! – szólt a javaslat, és jött hozzá a kifogás is, hogy az már nem fog menni. Aztán előkerültek a rajzlapok, egy hosszú asztal mellett együtt láttak munkához az alkotójelöltek. A témát kiválasztották közösen, ha nem alakult, akkor csak egy vonalat húztak, majd a mentálhigiénés csapat tagjai pöttyöket tettek a papírlapra, az idős emberek pedig egy ecsettel teremtettek egységet a pöttyök között, vagy éppen ők kezdtek pecsételésbe festékbe mártott fültisztítókkal. Így lettek a színes pöttyökből felhők és naplemente, a pecsétekből virágzó fa, nyári álom. Ha valahol paca keletkezett, az is a kép javára vált, így lett egy fán például az új életről regélő madárfészek. Ahogy az alkotási hév növekedett, úgy születtek az ötletek is, színesedtek a papírra vetett érzések. Az ellenállásból lett együttműködés, s abból pedig hármas győzelem, mondja a mentálhigiénés szakember, hiszen, aki alkotáshoz látott, le kellett győznie önmagában azt a hiedelmet, hogy ő már nem képes erre. Aztán úrrá kellett legyen azon is, hogy valaki pöttyözi a lapot, valaki mással lesz közös a kép, a társa ötletét is be kell építeni a közös kreációba. Győzelem volt a rácsodálkozás is, amikor az eredményben gyönyörködhettek. Nem csoda hát, ha a tárlatnyitó után azt mondták, a hév úgy elragadta őket, hogy amíg alkottak, a fájdalmaik is elmúltak. Hitetlenkedve nézte az egyik asszony a saját alkotását, azt gyanítva, visszafordult az idő kereke. A másik görbe ujjait bámulta, hogy még így is, eltorzultan is mire képesek. A győzelem hozta az örömöt, az pedig az emlékezést, az életkedvet. És ehhez csak az kellett, hogy az idősotthon lakója, biztatásra, ecsetet vegyen a kezébe.

Balázs Katalin