Hirdetés

Két keréken az oktatás nagykövetei

HN-információ
Hatvanhat kerékpáros indult el tegnap reggel Csíkszeredából, hogy öt napon keresztül 9 várost érintve, közel 800 kilométert tekerjenek, miközben öt nevelési projekt számára gyűjtenek összesen 91 ezer lejt. [caption id="attachment_37144" align="aligncenter" width="2000"]Novák Ede, a kerékpáros klasszis a rajtolók élén Fotó: Háromszéki Eszter Novák Ede, a kerékpáros klasszis a rajtolók élén Fotó: Háromszéki Eszter[/caption] Csíkszeredából rajtolt a tegnap reggel, a nevelés napján a Ciclaton harmadik kiadása, ami az első olyan jótékonysági kezdeményezés Ro­mániában, amely az oktatást támogatja. Három éve olyan személyek kezdeményezték, akik hisznek a nem szokványos nevelésben, az önkéntességben és a sport egészséges életmódban betöltött fontos szerepében – hangzott el az indulás előtt. A kezdeményezés lényege, hogy a jelentkező kerékpárosok, az oktatás nagyköveteiként, választanak egy-egy projektet az ötből, amiért öt napon át tekernek, ezúttal Moldva szívébe, közel 800 kilométeren át. Közben támogatókat toboroznak, akik a ciclaton.ro honlapon keresztül adományozhatnak. Idén először már az indulás napjáig összegyűlt a szükséges 91 ezer lej több mint fele. A kerékpárosok idén Csíkszeredából indultak, és útjuk során kilenc várost – Piatra Neamț, Humulești, Voroneț, Suceava, Botoșani, Jászvásár, Roman, Bakó és Moinești – érintenek, majd vasárnap este 7 óra környékén érkeznek vissza a megyeközpontba. Motivációjukat a támogatandó projektek jelentik, amelyek célja a bennük részt vevő gyermekek képességeinek, önbecsülésének fejlesztése. A rajtnál jelen volt Novák Ká­roly Eduárd, a Román Kerékpáros Szövetség elnöke, paralimpiai bajnok, aki rávilágított, a kezdeményezés is bizonyítja, hogy itthon is megvalósulhatnak nagy álmok. A sport az, ami összeköt bennünket nemzetiségtől, vallástól és bőrszíntől függetlenül – mondta Jean Adrian Andrei prefektus. A kerékpárosokat köszöntötte még Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Görbe Péter főtanfelügyelő, Cristian Glodeanu főtanfelügyelő-helyettes és Csíki András, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Az oktatás nagykövetei a tegnap Hargita megye egyik legszebb útvonalán indultak el Gyergyó irányába, majd a Gyilkos-tó érintésével érkeztek meg Piatra Neamț-ra. Háromszéki Eszter


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!